Szlovén kalandok és meglepetések (2019.)

Augusztus 16. péntek déli 12 óra.

Hosszas tervezgetés után végre eljött az a pillanat, amikor a Tymek és Peti házaspárral útra keltünk a varázslatos Szlovéniába, arra a csodálatos környékre, melybe mi már évek óta beleszerettünk, zöldellő hegyek, mélykék, kristálytiszta vizű tavak, smaragdzöld sebes folyók, ez Bohinjska Bistrica és a Júliai Alpok.

Az időjárás előrejelzés semmi jóval nem kecsegtetett, így vészhelyzet esetére B tervvel is készültünk, ami a pizza és pasta hazájába varázsolt volna minket, Olaszországba és a tengerpartra, de szerencsére utolsó nap eltűnt az eső az előrejelzésből, így röpke 6 óra alatt el is értük kedvenc táborhelyünket a Danica kempinget. Ekkor ért minket az első meglepi, nincs hely…. hirtelen ezt fel sem fogtuk, de megvilágosodtunk, miszerint a szlovénoknak a csütörtök volt nemzeti ünnep, a pénteket mindenki kivette és elhúztak hegyet mászni, raftingolni, biciklizni eme gyönyörű helyre. Pár óráig még próbáltuk megoldani a helyzetet, felhívtuk amit a neten találtunk szállást a környező falvakban, közben a cimmerferikbe kopogtattunk, de mindenhol ugyanaz a válasz, sorry, we are full, így volt a tóparti kemping is, nagy tábla hirdette, hogy itt már nincs helyünk. Hős Parancsnokunk is vakargatta a fejét, a PK helyettes is megizzadt a megoldással, főleg azért, mert a boltban már megvettük az esti grillezni valót, amit hidegen tartottunk a szivargyújtós hűtőtáskával, de azt gondoltuk, csak meg kéne valahol grillezni, hogy ne romoljon el, meg éhesek és fáradtak is voltunk már. Így az a döntés született, hogy aludjunk a kocsiban, a kemping parkolójában, így reggel 7 kor amikor újra kinyit a recepció, valószínűleg néhány holland kempinges társunk már távozik, és állíthatjuk is a sátrat; a grillt, a husikat és egy hosszabbítót pedig beviszünk a kempingbe és gerilla grill módon megsütjük. Azt hiszem ez volt az év grillezése, hátul belopództunk egy már előre kiszemelt helyre, gyorsan megsütöttünk minden finom falat, pácolt pipit és tarját, szépen kényelmesen megettük, majd gondoltuk, hogy ne kelljen nagyon hamar nyugovóra térni a kényelmes autóba, így bementünk a kempingkocsmába egy jó csapolt sörre. A sörrel együtt és a lehetetlen szituációval együtt a jókedv is megérkezett, átköltöttük az Opus Life is life számát magyar verzióra, mellyel majd egy barátunk 60. szülinapjára fogunk készülni. Rövid verzió a videóban lesz látható.

Az esti megpróbáltatások még nem értek véget, mert a fiúk kitalálták, hogy ők a szabad ég alatt alszanak, emléket állítva a régi szép időknek és fiatal koruknak, fel is fújtunk egy dupla matracot, hálózsákok és párnák is ki lettek készítve, épp álomra hajtották volna a fejüket, amikor jött a nagy hatalmú biztonsági őr és szemükbe világítva közölte, hogy itt nem fekhetnek (nem tudom ugyan kit zavartak….) és lesz ájn, cwáj, policáj, meg különben is magyarszko…. így mindenki a kocsiban hajtotta álomra a fejét.

A PK reggel 5-kor már felkelt, kiült a reci elé a padra, mert a térde már elgémberedett, inkább olvasott és várta a recepciós hölgyet. Közben más vendégek is érkeztek, egy belga anyuka hősként védte a sorrendiséget a később jövők előtt. 7-kor persze a recepciós közölte, hogy na majd 9-kor lehet itt valamit is csinálni, addig kávé szünete van, de szerencsére 8 után elkezdte beengedni a jó népet. Találtunk is egy szuper helyet, nagy rohamban felállítottuk a sátrakat, király kis táborhelyet építettünk.

Hiába voltunk rettenetesen kipihentek, a napot nem szerettük volna elvesztegetni, így reggeli után a Savica vízesést terveztük megnézni, könnyű túra, parkolótól 20 perc, jó bemelegítés lesz a holnapi 6 és fél órás Vogel túrához. Jött megint a meglepi, parkolóhoz már fel sem engedtek, mert tele volt, sebaj, álljunk meg a lenti parkolóba, 4,5 km innen, ez semmi. 🙂

Vettünk is 3 órára parkoló jegyet, mert semmit sem adnak ám ingyen. Átcaplattunk Ukanc falun, csodálatos hegyi házikók és hegyek között folytattuk utunkat, csobogó patakon keltünk át, minden nagyon szép és romantikus volt, egyszer csak azt vettük észre, hogy egy órája jövünk, de még sehol nem tartunk. Mikor elértük a felső parkolót, ahová nem jutottunk el, akkor jött a fekete leves, innen még 20 perc, vagy inkább 40 és minimum 300 lépcsőfok az igencsak napsütéses jó időben. A vízesés azért szép volt, de egy jó selfiet sem tudtunk csinálni, mert maga a bejárat nagyon kicsi, így nagyon zsúfolt volt. Lefelé rohanás, hogy beleférjünk a 3 órába…nem sikerült, de szerencsére nem kaptunk büntit. Mindenesetre a másnapi túrára igencsak jól bemelegítettünk. Este fürdés a Szávában, megmértük, 19 fokos volt az egyik, a hidegebb ág 14. Szóval az első szinte termálvíz, amikor a másikban lubickolsz már egy ideje.

Vacsi előtt még elmentünk egyet sétálni a faluban, megmutattuk azt a helyet, ami régen egy kocsma volt, most gyrosos, megnéztük a házat amiben tavaly laktunk, a kis patakot, a vízimalmot, és a vasútállomást is, mert tényleg nagyon szép épület. Pont befutott a nosztalgia vonat is, ahol a kalauz is régi jelmezben volt felöltözve. Egy harmonikás zenekar nótázgatott, a hátizsákos turisták az állomáson táncra perdültek a vonatról leszálló népekkel, nagyon hangulatos volt!

Vogel túra

Ki korán kel, hamar fáradt lesz, mondja a mondás, nem is keltünk korán, így a 10.49-es buszt értük el a felvonóhoz. De azt azért tudni kell, hogy a hegyek között este igencsak lehűl a levegő és minden nagyon párás lesz, így nincs is kedve az embernek korán kelni és korán indulni.

A kabinos felvonó 1535 méterig visz fel, innen beülős lift megy kb. 1800 méterig. Itt nézelődtünk, fotózkodtunk, Travel&Beer is munkálkodott, felmentünk a haranghoz, meg egy másik csúcsra, ahonnan csodás kilátás nyílik a környező falvakra, így gyorsan el is jött az 1 óra, indulhat a túra. A felvonón felfelé még hősként emlegettük, hogy mi a leghosszabb túrát fogjuk megtenni a 6 és fél órásat, ez teljesen lemegy Bohinjska Bistricába, de fent már csak a 3 és fél órás túrát emlegettük…. majd amikor megláttuk, hogy ehhez gyalogolni kell még kb 500 métert egy baromi nagy emelkedőn, akkor úgy döntöttünk, hogy jó lesz nekünk az az egy órásnak mondott séta is, ami levisz a faluba. Gyorsan megkajáltunk egy hegyi házikónál, és nekiindultunk az egy órás laza gyaloglásnak. Az első tábla amúgy már azt hirdette, hogy Ribcev Lav az 2 óra, gondoltuk, sebaj, így is belefér. Furcsa volt, hogy az út igen csak meredeken ereszkedett lefelé, keskeny ösvény a fenyőerdőben, néhol igen csak megerőltető szakaszokkal, néhol csodás kilátással a tóra. Félúton a lábunk elkezdett remegni, a térdünk kattogni, nem egyszerű a lefelé menet ilyen nehéz terepen. Köveken, faágakon át vezetett az út, rövid kis fotós pihenőkkel tarkítva, mert akárhogy is jól haladtunk, a tavat még mindig nagyon felülről láttuk…. Találkoztunk német idős turistákkal is, akik gazella módjára hagytak le minket, de olyanokkal is, akik nem lefelé, hanem felfelé jöttek, fújtatva, elfáradva, és még fél úton se, tartottak. 2 és fél órás menetelés után kicsit csalódottak voltunk, mert nem számítottunk ilyen katonai kiképzésre, a vádlik és combok bedurrantak, de nem adtuk fel, meneteltünk tovább. Az út vége felé a PK észrevett egy csomó gombát az erdőben, gyorsan le is szedtük, 7 perc alatt egy nagy szatyorral, ezt a fényképek bizonyítják, 16.16kor még gondolkodunk, hogy tényleg ez legyen a vacsi, 16.23kor tele a szatyor. A túra összesen 3,5 fél óra volt, a gyors lábú PK is azt mondta, hogy ezt 2 óra alatt nem lehet megtenni. Remegő lábakkal ültünk le az első kocsmába és ittuk meg a jól megérdemelt sörünket. Bistricába már busszal mentünk, van itt egy ingyenes járat, ami a kemping és a tó között közlekedik óránként. Este tökéletes gomba vacsi volt, olívaolajon, borssal sóval, hozzá saláta, kenyér, fehér hagyma, fiúknak sör, lányoknak a helyi Malvazia borból készül laza fröccs.

Kihagytam még két jó programot a napból, kitaláltuk, hogy drónozunk egyet a kemping elől, fel is lőttük a drónt, de ugyanúgy, ahogy tavaly, valami nem volt jó, és sokszor megszakadt a kapcsolat a drón és a vezérlő között, úgyhogy sokáig nem küzdött vele Tibi, inkább leszálltunk, de azért a felvételek elég csodásak lettek. A nap már lemenőben volt a hegyek mögött, így kitaláltam, hogy ha akarunk Bistricáról szép képet, akkor menjünk fel a szemközti dombra Tymekkel. A fiúk inkább visszamentek a kempingbe egy sörre, mi caplattunk felfelé….de a napkorong egyre jobban egy gyorsabban süllyedt a hegy mögé, 1 percünk volt kb, így felkiáltottam: fussunk! Milyen jól is esett 3 és fél óra kemény kiképzés után a hegymeneti futás! De a jó fotóért mindent!!

Italia

Hogy is hagyhatnánk ki, ha már közel járunk, hogy átruccanjunk a csodálatos Olaszországba?! Nem hagyjuk ki! Kocsival keltünk útra, első megállónk Bled volt, mi már jártunk erre, de most Tymekék is megcsinálhatták a kötelező bledi fotókat. Szép persze, csodálatos, de valahogy Bistrica környékét mi jobban szeretjük, nincs ekkora tömeg sem és több a program is. Második programunk a Száva folyó forrása volt, csodás pici tó, ahol a mai napig bugyog fel a gleccser víz. Itt pár vicces fotót készítettünk, és továbbmentünk Planicába. Planica a síugró sáncairól híres, minden évben van itt verseny, egyszer szeretnénk is kijönni. Lehet drótkötélen csúszni is, ami a síugrást imitálja, de ezt a programot most kihagytuk, legközelebb.

A legközelebbi olasz városka Tarvisio, itt először is egy boltot látogattunk meg, mert kitaláltuk, hogy a kajában is olasz napot tartunk, este olasz szalámi, prosciutto, pancetta, olivabogyó, articsóka, habzó bor és olasz sörök lesznek a menü. Ezeket sikeresen beszereztük, majd eljött az ebédidő is, betértünk a már jól bevált helyünkre egy pizzára, azaz 4 -re. Természetesen mellé aperol spritz és olasz kávé is járt. A délutánt a Kranjska Gora-i tónál töltöttük, Travel&Beer ismét munkálkodott, de mivel felhős volt az idő, így inkább visszamentünk a kempingbe és a Szávában fürödtünk. Hiszen az jó meleg. 🙂

Menjünk gyalog a tóhoz! Miért is ne?

A Vogel túra miatt olyan izomlázunk volt, hogy minden lépés nehézkes volt, fájt a vádli, a comb, muszáj volt rásportolni, így kitaláltam, hogy menjünk gyalog a tóhoz, ugyanis mára ez volt a program, eredetileg a shuttle busszal, de gyalog sokkal érdekesebb. Az út kb 8 km, a hátsó biciúton mentünk a völgyben, minden nagyon zöld, néha a patak mellett haladtunk, néha erdősebb részen keresztül. Az út majdnem sík volt, minimális emelkedő van benne, így kényelmesen elértük a tavat. Jött a nap fénypontja, a Kremsnita, a híres bledi krémes, PK rögtön kettőt is bevágott. Fürödtünk a tiszta vizű tóban, megcsináltuk életünk fotóit, de mivel viszonylag nagy volt a tömeg, és nem volt valami jó helyünk, így egy korai busszal visszamentünk a kempingbe. Azonnal a következő programpontra tértünk át, irány a patak, mert 30 fok volt, tűző napsütés. Nagyon sokan választották ezt a programot, ültek a hűsítő patakban, kezükben egy sörrel, így mi is csatlakoztunk. Volt olyan hely, ahová kis gát volt építve, így mint egy kis jakuzzi funkcionált. PK a drónt is kihozta, szuper felvételek lettek, kitűnő délután volt, sokat nevettünk, vicceltünk, fotóztunk, gumimatraccal csorogtunk le az áramlatban. Ebből a napból még jó lett volna egy! Este tintahalat és szűzérmét grilleztünk, isteni volt!

Autós vonat

Autó a vonaton? Mi lehet ez? Mindjárt megírom.

Reggel 7-kor keltünk, ugyanis indultunk haza és szerettük volna elérni a 9.13-mas vonatot. A sátrat olyan turbóban ahogy felállítottuk, le is bontottuk. Közben jött egy magyar fickó, kérdezte, hogy jövünk, vagy megyünk… nagyon megörült, amikor mondtuk, hogy megyünk, mert akkor ők ide költöznének a helyünkre, ők is a kocsiban aludtak…annyi különbséggel, hogy egy régi lakóautójuk volt, tehát ők kicsit kényelmesebben alhattak, de ők is csak a parkolóig jutottak előző este.

Az autós vonat, azaz car train egy speciális jármű itt Bistricában, ugyanis ha valaki kocsival szeretne eljutni Most na Sociba, a hegy másik oldalára, akkor igen kanyargós hegyi utakon kell autózni, kb 2 óra hosszát. Így meg felpattanunk a kocsival együtt a vonatra, ami átvisz az alagúton, és egy röpke 40 perc alatt meg is érkezünk. Ha sok időt nem is nyertünk vele, mert időben ki kellett menni az állomásra, de mindenesetre nagyon egyedi kaland volt! Sociban megnéztük a tavat, elautóztunk Kanalba is egy pár fotó kedvéért a Soca folyóról, de az idő felhős volt, így fürödni nem akartunk. Valahogy ismét Olaszországban kötöttünk ki, na jó, útba esik, Gorizia, elmentünk az olasz szlovén határra, ami még mindig klassz, illetve búcsú ebédnek ismét pizzát ettünk.

Szuper kis kirándulás volt, ha váratlan fordulatokkal teli is, de megérte! Szlovénia csodálatos, szeretünk aktívan pihenni, sokszor voltunk már, de szívesen visszatérünk minden évben.

Még egy kis érdekesség a végére. Sokszor eljátszunk a gondolattal, ha lehetne egy kis panziónk valahol, akkor hol csinálnánk, Bistricában is kinéztünk tavaly egy felújítandó épületet, folyóparton, egy kis parkkal szemben, 3 percre a központtól. Valaki más aztán le is csapott rá és elkezdte a felújítást Azt hiszem nagyon szép lesz!