Hola España – egy kis Spanyolország (2019.)

Jövünk! Most először, nem is tudom miért maradt ki eddig az életünkből, de igazán várjuk, hogy ma este egy számunkra teljesen új országban landoljunk, és beszívjuk a mediterrán meleg levegőt, ahol a paella és a sangria illata keveredik a pálmafák és a tenger illatával. Siesta, fiesta, napsütés és tenger, ez vár ránk 5 napig Malaga és Marbella környékén, vagyis a Costa del Solon.

Malagára a repcsi este 6.40-kor indult, a beszállást időben megkezdtük, csak a sok utas tökölt a csomagok elhelyezésével. A PK kicsit morgolódott a maga módján, hogy mire várunk még, induljunk már. Mellettünk a sorban egy gyerek, olyan huszonéves forma, első repülőútján, macinaci, telefon nyomkodás, felhívta az elől ülő útitársait telefonon, hogy sikerült-e beszállniuk!! 🙂 Nyilván igen, hiszen aki rendelkezik a járás képességével, annak valószínűleg sikerül. Majd jött az üzenet elölről : hogy ülsz? TB-nek sikerült leolvasni a telefonról a választ : „egy morcos f@sz mellett”. 🙂 Elölről a válasz: „mi meg büdösek mellett”.
Levontuk a konklúziót, hogy jobb morcos f@sznak lenni, mint büdösnek. 🙂
Így indult az utunk, jó kedvűen, mert amikor TB elmesélte, fetrengtem a röhögéstől… Sőt még most is, ha ez eszembe jut. 🙂 🙂 🙂

Éjjel érkeztünk meg a szállásra, ahol Salvador már várt minket, egyszerű, modern apartman, a lényeg, hogy közel a belvároshoz. Azonnal indultunk is kifelé, hogy az első jól megérdemelt spanyol sörünket megigyuk. Csapolva Alhambra, hideg, finom, ízletes és meglepően olcsó. Alig volt több egy eur-nál. A spanyolok szerencsére éjszakai baglyok, így a belvárosban a záró kocsmák között még mindig volt egy-két nyitva lévő. Az óvárosi rész nagyon szép, másnap fotózni is visszamentünk.

De kezdjük a legelején, az első teljes nappal. Malaga közelében van az úgynevezett El Caminito del Rey, ami a királyok ösvénye, tulajdonképpen egy sziklás kanyon, alul zöldeskék folyó kanyarog, a kilátás lélegzetelállító, tériszonyosoknak nem ajánlott. XII. Alfonz király is meglátogatta, innen kapta a nevét. Régen egy korlát nélküli beton palló vezetett csak a sziklák mellett 100 méteres magasságban, a beton sok helyen kitört, de bátor hősök így is megpróbálták meghódítani a kanyont…sajnos nem mindenki sikerrel, így az állam 2000-ben bezárta a nevezetességet és 15 év alatt építették meg a mai turista útvonalat, ami fa pallók, szélesek és korláttal vannak védve, de a magasság megmaradt, sőt néhány helyen az új pallók alatt látni a régi beton építményt is, amit járdának nem neveznék.. Tehát az út ma már nem veszélyes, de pl. nem engednek be 8 év alatti gyerekeket, nem lehet bent enni, inni, szelfi botot használni, szóval meg kell felelni a biztonsági előírásoknak. Jegyet önálló szervezésben szinte lehetetlen szerezni, egy hónapja találtam rá a helyre, de sajnos az utazási irodák már minden jegyet felvásároltak addigra a nekünk megfelelő időpontokra, így mi is egy túra keretein belül indultunk útnak. Reggel kicsit mérgeskedtem, mert felhős volt az idő, „morcos f” voltam én is, hogy na majd egy rendes fotót sem lehet készíteni, de mire a kanyonba értünk a nap kipucsított ezerrel. Az útvonal kb. 7 km, ebből olyan 4 km az érdekes rész. Beszéljenek a képek!

Nemrég elkezdtük a facebook-on és az instán a @travelandbeer_tsampi nevű oldalunkat, így vittünk magunkkal két helyi sört is fotózni, néha előkaptuk és klassz sörös képeket csináltunk. Amit a kanyon táblájával készítettünk, még maga a sörgyár oldala is like-olta, erre nagyon büszkék vagyunk.

A kanyon végén egy fickó egy kis bódéban jéghideg frissítőt árult, mi is vettünk gyorsan kettőt, majd az utánunk következők is leutánoztak minket, nem csak azzal, hogy sört vettek, de ők is elkezdték a sört fotózni…konkurencia. 🙂

Egy ebéd volt még hátra egy kis faluban, spanyol haltálat ettünk, mindenféle sült halas finomsággal megrakva.

Az út hazafelé elég hosszú volt, mert tettünk egy jó nagy kitérőt a Costa del Solon, végigmentünk az üdülőfalvakon, a tenger csodás sötétkék színben pompázott, a falvak szépek voltak, tele virággal. Kicsit azért izgultunk, hogy elérjük-e az esti programunkat, ami 3 részből állt. A Parancsnok kedvence volt a helyi Carrefour meglátogatása, hiszen a kupak gyűjteményünket is gyarapítani kell, mert közel járunk az ezerhez, hátha a spanyol kínálat teljesíti az ez éves célkitűzést. A PK nem csalódott, sokféle sör volt, nem csak kézművesek, mindenféle méretben, a 2,5 dl-től a literesig. A következő programot én kértem, azaz Malaga óvárosának fotózását, nagyon szépek az épületek, a terek, a járda és a sétálóutca márvány. Itt is sok a virág, a pálmafa, és az egyik kedvencem a lila fa, tele apró lila virággal, a levele alig látszik.

Aztán jött az este fénypontja, a Malaga – Zaragoza focimeccs. Igaz, csak Laliga 2, de gondoltuk, hogy biztos jó lesz. Elég jó helyre sikerült jegyet szerezni, kb középre és fentre, így mindent láttunk. TB csak annyit mondott a meccs elején, hogy a hozzánk közelebb eső kapuba legalább 3 gót fog rúgni a a Malaga… miért nem tippmixeztünk?? Az első félidőben a Malaga sokat támadott, de mégis az ellenfél szerzett gólt, a meccs kicsit lapos lett, bár a szurkolók nem adták fel, biztatták a csapatot úgy, ahogy én eddig még soha nem hallottam, pedig jártunk már olasz, német és török első osztályú meccsen is. A második félidőben az edző „morcos f” lehetett, lehordta a csapatot, és egyik gól után jött a másik, 3-mat is rúgtak, pont előttünk. 🙂 Szuper volt!! A hangulat a tetőfokára hágott, a stadion őrjöngött! Volt hullámzás, állva kiabálás, ünnep!

A napot több, mint 20 km gyaloglással zártuk.

Hola Gibraltár!

Ismét korán kelés, mert várt minket Gibraltár. A szállásunkat elhagytuk, mert este már másik városban szálltunk meg, búcsút intettünk Malagának. Kifelé menet megálltunk a piros lámpánál, PK elkezdett morcoskodni, hogy nem igaz, hogy a gyalogosoknak 60 mp-ig zöld a lámpa, ő hason kúszva is átérne ennyi idő alatt! Lassan igaz lesz ránk a mondás! 🙂 🙂 🙂

A spanyol utak jó minőségűek (gondolom fagy nincs, főleg a part mentén), széles autópályán haladtunk egészen Gibraltárig. Az autópálya nem volt olcsó, fizetős kapuk vannak, mindig 3-4 EUR-ral gomboltak le minket. Gibraltár előtt letettük a kocsit egy nagy parkolóban, legalább árnyékos volt a hely, és elindultunk gyalog egy másik országba. A határon volt ellenőrzés, mindenki felmutatta az igazolványát, és szép sorban haladtunk tovább, nem sokat foglalkoztak velünk. Aztán a világ legviccesebb útja és egyben reptere következett, ugyanis Gibraltárba úgy lehet bejutni, ha keresztül haladsz a kifutópályán. Ha jön gép, akkor sorompóval lezárják az utat meg kell várnod a repülőt, mint egy áthaladó buszt.

Szerencsénk volt, mert pont jött egy repcsi és ezt láthattuk! Víg kedélyű rendőrök vigyázták a rendet, mindkét oldalon. Miután lefotóztuk a repcsit, a belváros felé vettük az irányt, minden nagyon angolos… a telefonfülkék, a postaládák, az épületek, mini Anglia. Az éttermekben és a boltokban sok az indiai angol, egyértelműen mindenki a brit angolt beszéli. Imádtuk! Célunk természetesen az volt, hogy felmenjünk a sziklára. Lanovka vitt fel, gyönyörű kilátás nyílt innen a kikötőre, a luxus villákra, a strandokra és a végtelen tengerre. Itt sem maradt el a sörös fotó, kaptunk Gibraltár sört, kupak gyűjteményünk egyik büszkesége lesz az angol zászló színeit és mintáját jelképező kupak. Majmot is fotóztunk, mert az is nagyon sok van a sziklán, és nagyon szemtelenek, lopnak. Áldozatul is estem, ugyanis amikor a lanovka megérkezik és kinyílik az ajtó, a majom kiszemel magának egy áldozatot, és ráugrik a fejére, karjára, így jártam én is, a jobb karomra ugrott a majom és csimpaszkodott benne, kivette a táskám oldal zsebéből a papírzsebkendőket… szép zsákmány. 🙂 Én csak annyit kiabáltam, hogy TB-TB, szedd le rólam ezt a sz@rt!! Nem szívleljük a majmokat. A sör fotózáskor én voltam az őr, nehogy egy szomjas majom megtámadjon minket! Mert aki a PK sörét elveszi, az halállal lakol bűnéért! De szerencsére békével fejeződött be ez a küldetés!

Késő délután indultunk Marbellába, ami az új hadiszállásunk lett 3 éjszakára, a Costa del Sol gyöngyszeme. Csodás kis város, fehér és színes házakkal, mindenhol a piros és lila buganvilla lepi be a házakat, ahol pedig lenne egy üres falfelület, oda is cserepeket és virágokat tesznek az itt lakók. A szállásunk egy 14 emeletes apartmanház 13. emeletén volt, kilátással a tengerre és a kikötőre, a teraszon is jó néhány órát töltöttünk minden nap, gyönyörködve a kilátásban és a naplementében.

A jó az, hogy a naplemente negyed 10-kor van, azaz sokáig van világos. Első este így sétáltunk egy jót a tengerparton, TC megcsinálta élete sörös fotóját is! Vacsira természetesen halat ettünk most is, apró sült halat citrommal, tonhal salátát és egy érdekes tenger gyümölcseis paradicsom mártásos helyi specialitás. Természetesen fehér borral, ami nagyon finom, gyümölcsös ízű volt.

29!

Elérkezett a nagy nap, a születésnapom, ami mindig nagy izgalommal tölt el, az az, hogy hány éves leszek. 🙂 TB meghívott egy közeli reggelizőbe reggelizni, mert tudja, hogy az a kedvencem étkezésem. Spanyolos reggelit készítettek, spanyol omlettes meleg szendvicset, házi magvas kenyérből, nagyon finom volt. Aztán jött a meglepi, a spanyol pincér néni két epres sütivel közelített felénk, rajta a gyertyával, 29! Huh, megkönnyebbültem!! 92 is lehetett volna. 🙂

Reggeli után az óvárosban sétáltunk, fotóztunk és nem győztünk betelni a kis girbegurba utcákkal, hangulatos házakkal, terekkel.

A nap hátralévő részét strandolással töltöttük, a víz kb 18 fokos, a levegő 25, de a napsütés miatt 32-nek tűnik. Elsétáltunk hosszan a parton, este a teraszról néztük a naplementét romantikusan. Vacsira a főtérre mentünk be, ami leginkább egy mini botanikus kerthez hasonlít, annyi növény és virág van ott, és a pálmák alatt megettük életünk legfinomabb paelláját, természetesen a tenger gyümölcseivel. Sangriát ittunk hozzá, az is szuper finom volt!

Ronda, ami szép!

Magyarul mindig olyan fura kimondani ennek a városnak a nevét, ami valójában egy lenyűgözően szép városka a hegyekben. Fehérre meszelt házai, sárgával árnyalva merednek azon az óriás sziklán, ahová a város épült. A legfőbb nevezetesség az új híd, ami a város jelképe, ami alatt 120 méteres mélységben kanyarog a Gudalevín folyó. A szinte teljesen merőleges sziklafal szélére merész módon építkeztek évszázadokkal ezelőtt. Világhírű írók és filmsztárok lazítottak ebben a városban, ahol Spanyolország első bikaviadal arénája épült. Ronda 739 méteres magasságon fekszik, a hőmérséklet elérte a 31 fokot, vakítóan tűzött a nap. Arra gondoltunk, hogy szerencse, hogy nem nyáron jöttünk, mert képtelenek lennénk ennyit sétálni 40 fokban. A városból kocsival mentünk le a sziklák és a híd alá, hogy alulról is elkészítsük a csodás fotókat.

Marbellába visszafelé megálltunk még Marbella luxus kikötőjének nevezett Puerto Banusban is. Yachtok, luxus boltok és rolex órás emberek… ez volt a jellemző a városkára. Egyszer jó volt megnézni, de tőlünk távol áll ez a világ, nem igényeljük.

Utolsó nap

Túl rövid volt ez a pár nap Spanyolországból, nagyon megtetszett nekünk! Utolsó nap megkérdeztük a szálláson, hogy mivel a repcsink csak este 11kor megy, maradhatunk-e szobában. Megengedték, és ingyen, azt mondták, ameddig csak akarunk. Igazán értékeltük, mert így az egész napot a strandon töltöttük, napoztunk, fürödtünk, olvastunk. 5-kor mentünk fel pakolni, tusolni, 6-kor még vevők voltunk egy jó búcsú paellára, 7-kor pedig indultunk a reptérre. A gépünk több, mint egy órás késéssel indult, így hajnal 4 után sikerült hazaérni.

De megérte, mert nagyon csodás helyen voltunk, mivel ez volt az első spanyol utunk, nem is tudtuk, hogy mire számítsunk, kellemes meglepetés volt. Ha össze kellene hasonlítanom a mediterrán országokat (persze mindegyiket úgy szeretjük ahogy van), Spanyolországon látszik a gazdagság, sok az új építésű luxus villapark, rengeteg a golfpálya (nyilván az adottságok is tökéletesen megvannak hozzá), ennek megfelelően érkeznek az angol és francia gazdag vendégek. Ha az árakat nézzük, akkor nem vészes, olcsóbb, mint Olaszország, vagy akár még Horvátországnál is. A tenger gyönyörű, háttérben pedig magas hegyek húzódnak. Mindenhol zöld buja növényzet, rengeteg a pálmafa. Egy biztos, visszatérünk!