Kiklád körút – Santorini, Naxos, Paros – (2020.)

TB-vel 10 éve tervezzük ezt az álom utazást, Kiklád körút, azaz kompozgatunk az Égei-tengeren egyik szigetről a másikra, mindenhol eltöltünk pár napot, élvezzük a napsütést, a tengert, a görög finomságokat. Az eredeti terv szerint 3 hét lett volna, Santorini, Naxos, Mykonos és Milos, és pár kisebb sziget, de rájöttünk, hogy a kompozás nem olcsó dolog, és ezeken a szigeteken igencsak megkérik a szállások árát is. Így 2016-ban Krétával összekapcsolva ellátogattunk Santorinire pár napra, annyira megtetszett, hogy tudtam, hogy ide még vissza szeretnék mindenképpen menni. 2017-ben Athén és Milos volt az uticél Tymek és Peti házaspárral, Milos is csodálatos volt, rengeteg különleges stranddal.

Az idén nem volt sok lehetőségünk az utazgatásra a COVID miatt, így úgy döntöttünk, hogy méltón megünnepeljük a 10. évfordulónkat (volt már egy kis bemelegítés KRK szigetén), és elmegyünk egy „igazi” Kiklád körútra. Eredetileg Naxos Paros és Mykonos volt az uticél athéni repüléssel, de a Wizzair indított Santorinire közvetlen járatot, így jött az ötlet, menjünk inkább a kisebb forgalmú Santorini reptérre (óvatosság elve alapján), és ha már ott vagyunk, teljesüljön a vágyam, hogy visszatérünk a világ egyik legkülönlegesebb helyére.

Augusztus 19-én útra keltünk, hátizsákokat bepakoltuk és irány a megérdemelt nyaralás. A reptéren nagyon kevesen voltak, a csomag feladásnál senki, az ellenőrző kapunál senki, várni nem kellett. Beültünk a kedvenc kocsmánkba, hogy gyorsan teljen az idő az indulásig, Tibi egy sörrel indította a pihenést, én egy mimóza koktélt kértem.

Santorini

Kora délután érkeztünk Santorinire, privát transzfer várt a reptéren, aki a szállásig vitt. Busszal nehéz megközelíteni Oiát, mert nincs közvetlen járat, a fővárosban Firában át kell szállni, így ez egyszerűbb és gyorsabb volt. Szállásunk a kalderára néző barlang lakás, csodás kilátással a mélykék tengerre, ahol a vulkán beszakította a szigetet ie 1500 körül. 2016-ban a másik oldalán laktunk a szigetnek, szintén Oiának, de az volt a vágyam, hogy ha egyszer visszajutunk, akkor kalderára néző szállást vegyünk ki. Teljesült. 🙂 Első programként elszaladtunk a közeli boltba és kicsit sétáltunk a városban. Csak fontos dolgokat vettünk, pár sört, vizet és nekem egy kalapot. 🙂 Jó pár fotót készítettünk, mert nem lehet kibírni, hogy az ember ne kattogtasson folyamatosan. Plusz videóztam is, mert 4 évvel ezelőtt még nem éltem ennek a hóbortnak és nagyon sajnáltam, hogy pont Santoriniről nincs videóm. Most ez is meglett. Gyors zuhany és pihi után újabb fotózás, majd naplementére visszamentünk a központba, megnézni az egyik legcsodálatosabb naplementét a Földön. A napkorong ragyogott az égen, majd narancssárga óriásként aláhullott a végtelen tengerbe. A nép tapsolt, mint itt mindig. Nappal a város szinte üres volt, nagyon furcsa látvány egy ilyen helyen, de tudjuk, hogy most csak kb. 40-50%-a volt a szokásos turista áradatnak a szigeten. A naplementére azért sokan kijöttek, illetve eljöttek már városokból is, ezért ott volt sokadalom, de lehetett nem túl zsúfolt jó helyet is találni. Este nyitó vacsi a szokásos kajával, muszaka és pastitio, az előző krumplis padlizsános darálthúsos összesütött cucc paradicsom mártásban és besamellel a tetején, a másik ugyanez csak zöldségek nélkül és tésztával. Nagyon finom volt! Még Rubint Rékáékat is láttuk, pont az éttermünk előtt vonult el a család. Másnap meg akartuk őket hívni egy kajára, hogy legalább egyszer egyenek egy jót és egészségtelent, de mivel 5-en voltak, Santorinin az árak meg igen borsosak így letettünk erről 🙂

Következő nap egy őrült programba kezdtünk, miután megettük a reggelinket, pékségben vettünk Tibinek vaníliás jabbát, én az apartmanban lévő lavazza kávéfőző gép szolgálatait vettem igénybe, plusz mivel imádom a kalácsot és a görög eperjamet, így belekezdtem a Norbi update 1000-res reggelimbe a teraszon, élvezve a csodás kilátást és rendkívüli csendet. Szóval reggeli után az ezer fokban amit a házak visszavertek Oia utcáin elkezdtünk ismét egy fotós sétát, láttam a PK feje már vörös volt, nyűgös volt az ötezredik fel le lépcsőzés után, mert tudta, hogy a java még csak ezután jön, irány a szamár út, azaz a lépcső lefelé Oia kikötőjébe, ahonnan felfelé szamarak szokták hozni a hajóval érkező turistákat. Nem volt elég a meleg, a szamár szart is kerülgetni kellett bőven. 🙂

2020

Mikor leértünk, hála az égnek több kocsma is hívogatóan kínálta a jéghideg sört, egybe be is ültünk, és megígértük, hogy strandolás után vevők leszünk egy ebédre is. A strand itt sziklás, ezen fekszenek az emberek és csetlenek botlanak amikor bemennek a sziklákról a vízbe, mert nem készültek úgy fel, mint mi, gyakorlott horvátországi turisták, azaz vízicipővel. Mi könnyedén vettük ezt az akadályt és pár perc alatt már a tengerben hűsöltünk. Pár óra elteltével, mikor a nap már kellően égetett (ez mindig 2-3 között volt a legvészesebb) és a vizünk is fogytán volt, ideje volt visszatérni az étterembe egy hideg levesre (sör formájában), majd egy kiadós ebédre. Mit is egyen az ember lánya és fia egy kikötőben, természetesen halat! Nagyon kedves idősebb pincérünk volt, akinek amikor megmondtuk, hogy Mo-ról jöttünk, azonnal észlelete, hogy fogalmunk sincs a tengeri halakról, így beinvitált minket a hűtőpulthoz halat választani. Előételnek kis piros halakat kértünk, ropogósra sütve, főételnek pedig egy laza egy kilós tengeri sügért, ahogy kell görög salival és fél liter helyi fehér borral. Pincérünk bőszen kifilézte nekünk a halakat, mi szép komótosan megettük az utolsó falatig, és kipukkadásig, amikor jött, hogy na még nem végeztetek, fogta a hal fejét, rávágott egy nagyot, majd kiszedte a fejhúst, megcitromozta, borsozta, hogy na ezt egyétek meg kis csírák, ez a legfinomabb része. Finom volt az tény, de szerintem már annyira tele voltunk, hogy nagy különbséget nem észleltünk. Majd irány a csúcs, megmásztuk visszafelé az ezer lépcsőt, nem kértünk a büdi szamarakból….170es pulzus, 20 méterenként pihenő… csak 2km volt a szállásig, de 360 kalóriát égettünk. A hal azért megülte a gyomrunkat, nem beszélve arról, hogy Oia kikötőben egy ilyen kis ebéd 112 EUR volt, így a vacsi elmaradt, lett helyette még egy nagy séta ismét a naplementére, és a kedvenc hűvös kocsmánkban egy aperol spritz. Este pedig kiültünk a teraszra élvezni a csendet, a kilátást, és felkészültünk a másnapi naxosi útra, megnéztük hol vannak a legjobb strandok.

Naxos

Egy eperjam és kalács reggeli után a teraszon, gyors búcsú a kalderától, jött értünk a transzfer, ami levitt a kikötőbe. Szokásunkhoz híven (2016-ban is így tettünk amikor kompoztunk vissza Krétára) beültünk az egyik reggeliző félébe két bambira (Mythos) és bámultuk a hajókat, a kikötő forgatagát. Az étteremben szigorú szabályok voltak, mivel a kikötőben mindig sokan vannak, reggeliznek, ebédelnek, így a székeket nem lehetett áthelyezni, mert pont a megfelelő szögben és távolságra voltak letéve. Nem tudom, hogy pl a biztonságos Balatonnál mennyire figyeltek a távolságra. Reméljük igen.

A komp pontos volt, máris repített Naxos felé. Nem mondom, hogy a felszállásnál nem gyűlt össze a nép, de szakaszosan engedték fel a hajóra az embereket, hogy ne százan várakozzanak egyszerre a bejutásra. A komp óriási, a tömeg bent szétszóródott, és úgy látszott, hogy 10-15%-os csak a telítettség. Kimentünk a fedélzetre, de őrületes szél fújt, így olvastunk, pihentünk a kb 2 órás út alatt. Természetesen maszk viselése kötelező volt, kompra belépéskor lázat is mértek.

Naxos már a kikötőben tetszett, kis dombocskára épült városka, fehér házakkal, ez volt a főhadiszállásunk a következő pár napra, Chora. A szállásra gyalog mentünk, hiszen csak 5-7 perc gyalog, de a google maps kicsit megviccelt minket, így hátizsákokkal a 30 fokban, tűző nap alatt kb 15 percet gyalogoltunk. Mire megérkeztünk folyt rólunk a víz, persze itt is lázméréssel kezdett az öreg Nikos a tulaj, gondoltam lesz vagy 37.5, de szerencsére 36 körül megúsztuk. Mutatott két szobát, tengerre néző terasszal, az egyiket kiválasztottuk és húztunk is le a strandra. Viszont az idő nagyon szeles volt, a strandon a homokot mindig ránk fújta, így nem volt élvezetes a fürdőzés, visszamentünk a szállásra és az erkélyen ejtőztünk egyet, este pedig nagy sétát tettünk a városban, természetesen finom vacsorával egybekötve.

Motorbérlés volt az első dolgunk a következő nap, 2 napra kértünk motort, mert ideje volt felkeresni a naxosi kék zászlós strandokat, meg némi színt szerezni, hogy ne úgy jöjjünk haza, hogy még csak le se barnultunk (úgy szoktuk mondani, hogy „mint két hülye” :)). Mivel igen szeles volt az idő, így egy délre néző öbölben az Alyko beachen kötöttünk ki, itt csendes volt a víz, kevesen voltak, szép kis strand. Étterem sem volt itt, csak egy félbevágott busz, ahol elég fura nevű kajákat árultak, valami hotdog félét, de nem virslit és mustárt kell elképzelni, hanem sült husit, sok sok salit, öntetet, fincsi volt.

Délutánig itt strandoltunk, majd visszatértünk Chorába egy esti aperol spritzre, naplemente nézésre és vacsira. Naxoson áll Apolló templomának ősi maradványa a templom márvány kapuja, mely Naxos jelképe a mai napig. Ez egy kis dombon van a kikötő mellett, egy rövid töltésen keresztül lehet ide eljutni. A töltés annyira keskeny, hogy az északi strandról a víz sokszor kicsap az éppen áthaladókra, igyekezni kell. Mi is megmásztuk ezt a dombot, este innen néztük a romantikus naplementét. Vacsira tenger gyümölcsei spagettit ettünk, kb 3 adagnyi kaját hoztak ki.

Másnap reggel a napot szokásos görög reggelivel kezdtük, sárgadinnye és őszibarack, édes, lédús finom. Felpattantunk a motorra és irány egy közeli beach, Prokopis. Bevallom nekem ez volt a nyaraláson az egyik kedven strandom, nem volt tömeg, széles homokos sáv, szép nagy öböl, a víz kristálytiszta, a nap sugarai táncot jártak a víz felszínén, a kék minden árnyalata látható volt a vízben. Itt töltöttük az egész délelőttöt, mígnem megéheztünk és elszaladtunk a közeli gyrososhoz egy kis ebédre. Tibi gyros tálat evett én falafel tálat, óriási adag volt.

Gondoltuk délután álljunk tovább egy másik beachre, mert itt van közel az Anna beach és Naxos leghíresebb strandja Plaka. Anna beach túl közel volt az úthoz, annyira nem jött be, Plaka annál inkább; a hosszú homokos öböl szélén álltunk meg, ott egy lélek sem volt a strandon, de rájöttünk, hogy azért, mert nem lehet bemenni a vízbe, hiába homokos a part, a víz szélétől hatalmas algás kőtáblák akadályozzák a vízbe jutást. Választhattunk, hogy jobbra vagy balra induljunk el, minket az a szakasz vonzott, ahol kevesebben voltak. Mentünk a strand eme kevésbé népesebb része felé, amikor is láttuk, hogy leginkább idős férfiak napoztatják csupaszon a brét…nudi strandra érkeztünk. Szerencsére egy töltés szerű útvonalon mentünk, így nem kellett magunkról ledobni a ruhát, helyette a sziklákhoz mentünk fotózni, ahol egy kis fehér kék kupolás templom is volt. Majd irány a sűrűbb rész, de már motorral, hátha találunk valahol csapolt sört. Meg is lett a hely, letelepedtünk egy napágyra, majd beromboltunk a vízbe. Nyugodtan fürödtünk, élveztük a hűsítő vizet, amikor egy anyuka a kb 1 éves gyerekéről lekapta a pelust, odaadta apukának. Naivan azt hittem, hogy apuka elmegy törlőkendőért, mert a gyerek hátsója sárgállot, de nem, anya belemosta a kristálytiszta tengerbe a kezével, így a covid ideje alatt a gyereksz…rt, oda, ahol másik 20 ember is fürdőzött a közelben. Majd ezzel a kézzel fogdosta tovább a gyereket. Mi kimenekültünk a vízből, gyorsan kértünk a pincértől egy jéghideg sört, mert ezt már csak így lehet kibírni. Jön a pincér, hogy ide nem teheti le a sört, mert mi már nem az ő napágyaikon fekszünk és sorry sorry sorry, de menjünk fel a bárba. Felmentünk, megittuk a sört, de mivel sokan is voltak, legalábbis többen, mint amilyen „tömeget” mi még elviselünk, meg ezek miatt a nem túl kellemes dolgok miatt is úgy döntöttünk, hogy tovább állunk, azaz vissza az első Prokopi beachre, ahol nagyon jól éreztük magunkat. Ott strandoltunk késő délutánig.

Este a szokásos városi program, aperol spritz happy hourban 5 EUR-ért, naplemente a kikötőben, vacsi egy tök jó kis kerthelyiségben, szőlőlugas alatt, mellettünk egy széles sávon fűszernövények, akár lehetett volna tépni is a kajára. Kleftikót ettünk, ami bárány, krumpli, cukkini, paradicsom és feta összesütve, meg hogy ne legyen olyan nehéz, a másik fogás grillezett tintahal volt és görög sali. Szokásos fél liter fehér bor, naxosi. A szállásunkon volt egy tetőterasz kilátással a kikötőre a másik oldalon pedig a várra és az óvárosra, ahová majdnem minden este kiültünk és néztük az esti komp forgalmat, miközben megvitattuk az élet nagy dolgait. A közelben volt egy étterem, ahol minden este élő görög zene volt, élveztük a muzsikát.

A következő napra egy nagyobb túrát terveztünk, mégpedig átvágni a hegyen egy déli strandra, így nem motort, hanem autót béreltünk, az én kis kedvencemet egy Fiat 500-ast, ráadásul cabriót! Ez volt a nyaralás egyik fénypontja, ahogy „száguldoztunk” a kis fifivel Naxos girbegurba útjain, fel a hegyre, majd le, kilátás a tengerre, majd jött a tengerparti út…a motort Tibi vezette, de a kis Fiatot én vezettem, már maga a vezetés is nagyon jó élmény volt, de főleg cabriózgatni Naxoson.

A sziget déli részén kicsit vadabb a táj, hullámzó sötétkék tenger, de az öböl ahová érkezünk maga volt a nyugalom délelőtt. A víz sekély volt, nem hullámzott, a part kicsit csalódás volt, mert barnás homok kövekkel. Viszont volt egy pálmasor, ez vonzott minket erre a strandra. Étterem nem volt a parton, csak egy igen szürreális hangulatú büfékocsi egy kis terasszal, de volt csapolt sör! 🙂 Nekem az egész az Üvegtigrist idézte fel, néhány lepukkant helyi ember is ott sörözgetett és egy kisgyerekkel kártyáztak kb egész nap. „Te Lali, rossz helyen van ez a kocsi…” joggal gondolhattuk, de mivel több kilométer távolságban semmi nem volt, így mégis voltak vendégek, többek között mi is itt ebédeltünk egy Dakos salátát, ami száraz rozs kenyér, rajta lédús paradicsom darabok és fűszeres helyi friss sajt. Finom volt. Délután egyre többen lettek, bár a tömegtől igen messze volt a nép, de mégis zajos lett a strand, inkább visszaautóztunk a mi kis megszokott Prokopi beachünkre, és biztos ami tuti az előző napi gyrosonál ettünk egy gyrost uzsonnára, mert a paradicsom sali nem feküdte meg a gyomrunkat és megcsináltuk a szokásos „Fincsi mi” videót, mert a rajongóink már követelték. :). Estig pihegtünk a strandon a naplemente is majdnem itt ért minket. A Fiat bérlés szuper ötlet volt, köszönöm Tibinek, hogy támogatott ebben, mindenképpen szerettem volna kipróbálni milyen érzés vezetni, benne ülni, és el kell mondanom, hogy nagyon szuper. Engem nem érdekelnek a hiper szuper audik, bmw, sőt egy tesla sem dob fel, de a kis fiat fehér kormánnyal és lehúzható tetővel maga volt az öröm!

Vacsira Tibi megkívánta újra a muszakát, én grillezett polipkart ettem, naxosi salátával, ami annyiban különbözik a görög salitól, hogy nem feta van rajta, hanem naxosi friss kecskesajt. Este volt a BL döntő, gondoltuk a szomszédos szabad téri kocsmában megnézzük, mer alig voltak a meccs előtt fél órával. A vacsi tovább tartott, mint a kezdés, mire kimentünk a kocsma tömve volt, sőt, az oldalt álló embereknek kihozták a benti részről a székeket, mert az volt a szabály, hogy BL döntő vagy sem, görög kocsmában álló ember nem lehet. (A covid ezek szerint ülve nem fertőz….nem értem… a tömeg ugyanakkora…) De ez megint meghaladta azt a tömeget amit szeretünk, ráadásul sörözni már nem akartunk, mert nem fért belénk, meg amúgy is bort ittunk a vacsihoz, így visszamentünk a szállásra és nyugalomban néztük meg a döntőt. (Azaz én valamikor a második félidőben elaludtam.) 🙂

Paros

Véget értek csodálatos naxosi napjaink, talán még a Prokopira egyszer szívesen visszamentem volna, de csak azért mert nem tudtam mi vár ránk Paroson. A komphoz lesétáltunk, előtte reggeli egy pékségben, PK vaníliás jabbát evett, én kecskesajtosat. Szerencsére itt sok a kecske, így a kecskesajtot nem aranyárban adják, ugynannyiba kerül, mint bármelyik sajt. A komp időben jött, óriási teknő, 2 mozgólépcső vitt fel kb a 6. szintre, ahol ki lehetett menni a teraszra, mert ez nem gyors komp volt. 45 perc kompút után megérkeztünk erre a varázslatos ki szigetre Parosra. Stratos jött értünk a kikötőbe egy kisbusszal, így pár perc alatt a szálláson voltunk. Igaz még nem volt check-in time, de a szobánk készen állt a fogadásunkra. Házigazdáink nagyon kedves emberek, Lisa rögtön adott egy térképet és rögtönzött napi terveket karikázott be rajta. Jobb szobát is kaptunk, mint amiért fizettünk, biztos szimpatikus FIATAL pár voltunk, főleg a PK volt szimpatikus. Szobánkból csodás kilátás nyílt a tengerre, de nem csak sima tenger view volt, hanem panorámás, egészen a kikötőtől a városon át a naplementéig láttunk mindent.

Kipakoltunk és köszöntöttük az új szigetet egy jéghideg Mythossal a teraszon. Mivel már dél felé járt az idő, a bendőke kezdett üres lenni, így lementünk a városba, hogy tegyünk bele valamit, egy kézi gyrosost kerestünk. Találtunk is egy nagyon szimpatikus kis éttermet, a gyros már nagyon szép pirosra sült, gyorsan be is nyomtunk egyet egyet. A pincér mondta, hogy most kezdték el főzni az esti menüt, nagyon jó kaják lesznek, nézzünk vissza este is, mi megígértük, és így lett ez az étterem az esti főhadiszállásunk a következő 4 estére. Gondoltuk sétálunk még egyet a városkában és ahogy belevetettük magunkat, láttuk, hogy minden utca, tér, mellékutca maga a csoda. Szűk gyalogutak, piros, sárga, lila színekben pompázó bouganvilla, az utcák kis terekre nyílnak, tér közepén hatalmas oliva fa, hangulatos kávézók és bárok, színes kapuk, kis helyi üzletek sorakoztak egymás után. Eddig Oia volt a legfőbb kedvencem, Parikia persze más, nem a luxus és a medencék sorozata, hanem egy régi görög kisváros szürke – fehér köves utcákkal fehér házakkal és rengeteg virággal. Rögtön elvarázsolt minket! Nem is tudtuk hirtelen, hogy jártunk e már ennyire szép helyen Görögországban.

Bármerre fordultunk mindenhol egy újabb fotótéma, nem tudtam abbahagyni a fotózást, videózást. (Javaslom, aki imád fotózni szánjon rá egy nyugis napot erre a kisvárosra, megéri!) Amikor láttam, hogy Tibi feje már piroslik a melegtől, és hányja magáról a vizet, akkor hazafelé vettük az irányt, de pont egy szuper kis térbe botlottunk, ahol egy hűsítő sört ittunk a hatalmas oliva fa árnyékában, hogy tudjuk folytatni az utunkat fel a dombra az apartmanig. Majd irány a legközelebbi strand, ami kb 15 perc volt gyalog, szép kis öböl, max 15 ember, langyos vízzel.

Este naplemente a teraszon, felbontottunk egy üveg parosi rozé bort, majd elindultunk vacsizni. Sok – sok étterem a parton, mindenhová hívtak, hogy térjünk be vacsizni, de mivel megígértük, hogy visszamegyünk a gyrososhoz, így ez tettük. (Hozzáteszem, ez az étterem volt tőlünk a legmesszebb, de sebaj, kell a séta!) Minden nap minimum 10e lépést sétáltunk, de volt 16e lépéses nap is, nem is egyszer.

A pincér rögtön megismert minket, barátként üdvözölt, kértük a menüt, de mondta, hogy nézzük meg mit főztek, a kínálat kint volt egy pultban. Volt muszaka, kelftiko, ezeket már ettünk, töltött paradicsom, babsaláta, babkrém, párolt zöldek, souzukakia (darált húsgombóc paradicsomszósszal) és egy disznóból készült étel, színes paprikával, hagymával. Ezt nem ismertük, bőszen kérdeztük, hogy ez mi, a szakács- tulaj pedig Tibinek adott belőle rögtön kóstolót. Ízlett neki, így ezt kérte tésztával, én a töltött paradicsomot választottam, végre húsmentes kaja. 🙂 Előételnek óriásbab volt fűszeres, csípős paradicsomos szószban, az is finom volt. Ajándékba kaptunk a végén dinnyét, fügét és 2 pohárka tsipourot, ami törkölypálinka, nem volt olyan erős, mint a magyar pálinka és utóíze sem volt szörnyű. Megígértük, hogy másnap is visszatérünk.

Következő nap Reggel Tibi leszaladt a recepcióra, mert a szállásunk egyben motorkölcsönző is volt és kibérelt egy robogót a következő 3 napra. Felvettük a „10 év együtt” pólónkat, a tulajok kedvesen gratuláltak és nagyon örültek, hogy Paros szigetét és az ő apartman házukat választottuk eme jeles évforduló megünneplésére. Mivel kissé szeles nap volt, így egy védett öblöt Alykit választottuk a strandoláshoz, a sziget dél-keleti részén, ott töltöttük a napot, fürdőztünk, aperol spritzet ittunk, és egy kiscicát is megetettünk, aki ott bóklászott a környéken és nyugodtan aludt a napernyők alatt. A szigeteken egyébként mindenhol sok macska volt, sok helyen tettek ki nekik kaját, néhány boltot is kutyák helyett macskák őriztek, hűségesen feküdtek az üzlet ajtajában, vagy hűsöltek egy székben a bolt mellett. Itthonról vittünk 30 darab ceruzát, így sikerült a kóbor macskákat is megajándékozni némi kajával. Esténként az éttermek köré gyűltek, mert azért sok helyen kaptak finom falatokat. A kóbor macskák itt jól néznek ki, vastag bunda, általában nem soványak. 🙂

Este naplemente a fő program egy pohár bor társaságában a teraszon. Vacsi természetesen a szokásos helyen, de mire odaértünk, már nem volt az aznapi kínálatból, de a szakács mondta, hogy bármit meggrillez nekünk. Így kishalat kértünk és polipot, salátával, helyi borral. Ismét jót ettünk, szerencsére nem is volt nagy adag, egy fagyi még befért utána. Megkérdeztük a pincért, hogy másnap mi lesz a vacsi, hátha megint találunk kedvünkre valót. Ő pedig visszakérdezett, mit ennétek? Ez igen! Gondoltuk, hogy akkor kérjünk olyat amit még nem ettünk, Tibi Stifadot kért, ami görögös hagymás marhahús, én pedig töltött padlizsánt kértem húsmentesen, ez az imám nevezetű kaja. Kíváncsian vártuk a másnap vacsoraidőt.

Reggel a szokásos dinnye barack menü után indultunk útnak a sziget északi része, Naoussa városka felé, nagyon sok jót hallottam róla, majdnem átfoglaltam a szállást is, annyira megtetszett képeken. A város hasonló volt, mint Parikia, csak kisebb, sok sok tengerparti étteremmel, ahol az asztalok a víz mellé voltak téve, hangulatos, de örülök, hogy nem foglaltam át a szállást, mert végeredményben Parikia jobban tetszett.

Itt északon néztünk egy sziklákkal körbevett strandot, több homokos öböl is volt a sziklák között, nagyon tetszett és nagyon kevesen voltak. Egy bokor alatt még árnyékot is találtunk. Főleg helyiek jöttek a strandra, kihozták az unokákat a nyári szünet utolsó napjain egy jó kis fürdőzésre. Motorral felfedeztük az északi rész másik strandját is, de ott többen voltak és nem is tetszett annyira, így maradtunk a mi kis öblünkben. Az út mentén, az út és a tenger között szalmabálákat láttunk, így én is elkészítettem a szokásos nyár végi szalmabálás képemet. 🙂 Ebédre nem ettünk semmit, azaz még 11kor ettük két péksütit (vaniliás jabba és kecskesajtos), ugyanis készítettük a gyomrunkat az esti vacsira, főleg Tibi a stifadora. Egyszer már megjárta, hogy későn evett belőle nagy adagot és nem aludt éjjel, így a stifadora tényleg üres gyomorral kell érkezni.

Este naplemente a parton, most lementünk a városba, és a kövekről néztük a naplementét, egy szép nagy macska is csatlakozott hozzánk némi ceruzáért cserébe. Kíváncsisággal mentünk az étterembe, hogy lássuk mi a menü, tárt karokkal fogadtak minket és mutatták, hogy íme a kaja, amit kértünk, Stifado és Imam, már ülhetünk is le. Ez igen, ez ám a kiszolgálás, hogy a vendég így előre megrendelheti a kaját, amit enni szeretne, és frissen megfőzték! Jól belaktunk, isteni volt minden, nem csalódtunk! A szakács tulaj elmondta, hogy a padlizsán azért olyan finom, mert minden az ő kertjében terem, minden hozzávaló és még a fűszerek is. Ajándékba egy pár fürt szőlőt kaptunk.

Eljött az utolsó nap a szigeten, és a nyaralásunk utolsó strandolós napja is. De mielőtt a vízben pancsoltunk volna, meglátogattunk egy hegyi falut, Lefkest. Miért is mentünk oda? Ezekért a csodálatos fotókért! Még itthon jött fel egy hasonló kép az instán, már rögtön megtetszett és tudtam, hogy meg kell találni ezt a házat. Lefkes faluba motoroztunk el érte, ott megkérdeztünk egy helyi nénit, hogy hol a ház, rögtön tudta miről beszélünk. Azt hiszem megérte a séta! Szinte reklámfotók!

A falu többi része is nagyon aranyos volt, szűk járdák, lépcsők, bouganvilla… egy hosszabb séta után irány a strand, Golden beach. Ez egy hosszú homokos partszakasz, egyik nap már elmotoroztunk erre, a part a víz akkor is nagyon tetszett, csak sokan voltak, és féltem, hogy ismét ez lesz a helyzet. De csodák csodájára így augusztus végére a görögök is hazamentek, készültek az iskolára, a partszakasz szinte üres volt egész délelőtt, délután jött ki pár ember strandolni. Szép és csendes napunk volt, búvárok mentek ki hajóval, néhányan vizi játékokkal szórakoztatták magukat, vagy éppen szörföztek. Mi kihasználtunk minden percet a pihenésre és a barnulásra.

Este a szokásos, naplemente, ugyanaz a macska szegődött mellénk, az elmaradhatatlan aperol spritz és egy csodás vacsora keretében búcsúztunk a szigettől. Haltálat kértünk a kedvenc éttermünkben, volt rajta több féle hal, kagyló, tintahal, polip és rák. Szuper finom volt, desszertnek dinnyét kaptunk. A városban még sétáltunk egy jót, beszereztünk pár ajándékot és Tibinek egy vicces pólót.

Santorini – Fira

Eljött a búcsú ettől a kis szigettől, jól éreztük magunkat, komppal mentünk vissza Santorinire, ahol még egy napunk volt pihenni. Dél körül érkeztünk a szállásra, medencéset foglaltam, mivel sok mindent nem akartunk már ott csinálni, most Firában laktunk, mert ez van közel a reptérhez. A délutánt a medencében töltöttük, hűsöltünk, mert 30 fok volt tűző napsütéssel. Este mentünk csak be a naplementére egy jó nagy sétára és vacsira. A naplemente innen is gyönyörű természetesen. Fira nem olyan exkluzív, mint Oia, habár itt is vannak kalderára néző medencés luxus szállások, akár 1000 EUR/ éjszaka áron… Az éttermek tekintetében egyszerűbb éttermek és naplementére néző , ár nélküli étlapos éttermek közül is lehet válogatni. Minket az egyik kis utcában kedvesen invitált egy behívó ember egy emeleti, de szabad téri étterembe, nem bántuk meg, finom volt a kaja, nem voltak sokan, jó volt a kiszolgálás, és nem kellett a pénztárca mélyére sem nyúlni. Tenger gyümölcsei tésztát ettünk. Firában sok a szórakozóhely is, de így COVID idején nem volt kedvünk zárt helyekre bemenni, meg tele is voltunk.

Mivel a gépünk csak fél 4kor indult délután, így a délelőttöt a medencében töltöttük, ebédre pedig igazi görögös ételt ettünk, Tibi souvlaki tálat, én pedig még egy jó muszakát.

Így telt el ez a csodás 12 nap, kipihenten, élményekkel teli érkeztünk haza, méltó ünneplése volt a 10 éves évfordulónknak.

Sokan kérdeztétek az utazás előtt, hogy ebben a COVID időben el merünk indulni, tényleg megyünk? Igen! Végig biztonságban éreztük magunkat, maszkot minden zárt térben viseltük, kötelező is volt, így nem kérdés. Minden étteremben minden pincéren maszk volt, a kompokon nem voltak sokan, nem mentünk tömegbe, legalábbis amikor csak tudtuk, kerültük a tömeget, és ez elég jól sikerült. Minden étteremben kézfertőtlenítő, legtöbb helyen minden asztalon. Firában a kikötőből busszal mentünk fel a városba, és a reptérre is, ott is természetesen kötelező volt a maszk, és csak fele ülést lehetett elfoglalni a buszon, a többi le volt zárva. Ahogy írtam, az éttermekben is betartották a székekkel és asztalokkal a távolságot. Paroson Lisa mondta, hogy ha takarítást kérünk, akkor szóljunk, mert a takarítónő csak kb „szkafanderben” jöhet be a szobába, természetesen szívesen megcsinálják, de nincs most napi takarítás, mint normál menetben. Nem kértünk, 4 napról volt szó. Az emberek ettől függetlenül nagyon barátságosak voltak mindenhol, és szerették, hogy ott vagyunk, hogy turisták vagyunk, mert ők ebből élnek, és nagyon szegényes volt a mostani szezon, 40-50%, de a június és szeptember, ami máskor szinte főszezon, most kimaradt. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy bevállaltuk az utazást, nekünk, akik szenvedélyes utazók nagyon kellett ez a pár nap, mert ebben az évben igen szegényes volt az utazási naptárunk. Azért is írom ezt a blogot így utólag, mert az utazás minden percét élvezni, megélni akartuk.

Mi tetszett a legjobban?

Mind a ketten egyértelműen azt mondtuk, hogy Paros, vissza is szeretnénk menni ide egyszer, csodás, nem véletlenül nyerte el Görögország legszebb szigete címet az idén. Ha sikerül visszamenni talán 2-3 év múlva, akkor összekombináljuk pár másik olyan kis szigettel, ahol még nem jártunk eddig.