A mi napsütötte Toszkánánk (2021.)

Fiatal koromban sokszor hallottam másoktól „megyünk Toszkánába”, „toszkán körútra megyünk”… utána is néztem, hogy mit is lehet Toszkánában látni, milyen a tengerpart….hoppá, nem is igazán tengerparti a hely….akkor mit lehet itt csinálni? Inkább menjünk a tengerhez, az a tuti!

A korral (és TB-vel) jött az a meglátás, hogy a tengeren kívül más felfedezni való is létezik a nagyvilágban, hegyek, tavak, mind mind csodásak, majd megnéztem a Napsütötte Toszkána című filmet, ahol hősnőnk egy válás után Toszkánába utazik és megvesz egy lepukkant villát, amit felújít és új életre, új barátokra talál. Ekkor már kezdtem érteni mi is az a toszkán hangulat, a vörösbor, az olívaolaj, a sajtok és sonkák hazája. Többször terveztünk toszkán körutat, de Olaszországba mindig csak pár napra mentünk, oda pedig ez igazán kevés. De hogy jött most mégis az ötlet? Miért most jött el az idő?

A covid alatti karantén sok mindenkiből sok mindent kihozott, van aki új hobbira tett szert, van aki nyelvet tanult, van aki csak egyszerűen a tv és a híradó rabja lett, vagy mint, mi állandóan túrázni jártunk, mint egyetlen opció, amivel ki lehetett itthonról szabadon mozdulni. Persze őrült ötletekből nálunk sem volt hiány, először is megépítettük itthon a nyári konyhát, szinte ketten, a másik óriási ötlet az volt, hogy lecserélem a majdnem új autómat egy olyan kocsira, amire világ életemben vágytam, álmaim autójára. Nem nem, ez nem egy Porsche, vagy BMW, nem is egy Ferrari, hanem egy Fiat 500 cabrio. Évek óta fényképezgettem már olasz honban a kis 500asokat, legyen az új vagy veterán, mindegyik tetszik. Hosszas keresgélés után szembe jött velem az igazi, hiszen amikor megláttam rögtön éreztem, hogy ez nem csak egy sima 500-as napfénytetővel, hanem ő maga az olasz dolcevita tutto bene gelatto vino rosso pizza pasta gambaretti con spagetti 🙂 Már a vásárláskor megszületett az elhatározás, nyáron akármi is lesz, mi Olaszországba megyünk, Pizzával, élvezzük a cabriózást a forró napsütésben, sotto il sole di Riccione (ez még egy filmajánló, Netflixen, a Tűzforró nap alatt, fiatalok Rimini mellett Riccionében töltik a nyarat, romantika, aperol spritz, mi kell más!) Na de mint tudjuk, mi nem vagyunk ilyen egyszerűek, hogy csak úgy leruccanjunk a tengerhez (ugorjunk le néhány hétre délre – Dolly Roll), fűzzük össze a tengerpartot hegyekkel (Dolomitok), tavakkal (Garda- tó) és Toszkánával. Gyors számolás után arra is rájöttünk, hogy választanunk kell egyet a 3 extra desztináció közül, így olyanra esett a választásunk ahol még nem voltunk, Toszkánára.

Mivel tavaly augusztusban utaztunk utoljára, így remegve figyeltük a magyar és olasz covid híreket. Azt is megnéztük, hogy június vége felé van az aratás Toszkánában (ez feltétel volt, mindenképpen aratáskor akartunk menni), tehát addigra meg kell kapnunk az oltásokat, és remélhetőleg a járvány helyzet is mérséklődik. Áprilisban félve ugyan de lefoglaltam a szállásokat, majd június 17-én teljesítve az olasz belépési követelményeket (regisztráció és friss hivatalos gyorsteszt) Pizzát alaposan felkészítve elindultunk Itáliába a várva várt nyaralásra.

A határon mindent előkészítettem, hogy megmutassuk a szigorú határőröknek, de a határon senki és semmi nem volt, sem ember, sem bódé, sem sorompó, csak a végtelen autópálya. Az olasz határon szintén ez volt a helyzet, illetve ott 3 rendőr ült egy autóban félreesően az autópályától, de ők is inkább csak a madarakat számolták, vagy a műszakjukból hátralévő perceket, nem foglalkoztak semmivel. Kora délután érkeztünk Trevisoba, ez volt az első állomásunk.

Treviso

Folyókkal és csatornákkal tarkított aranyos kis városka, melyre egy fél nap pont elég, hogy az ember gyorsan megnézze. A szállásunk egy B&B volt, tetszett a koncepció, a családnak volt egy kétszintes lakása a folyóparton, az alsó szinten kiadták egy szobát saját fürdővel, plusz lehetett használni a nappalit. Kis teraszunk volt és 2-3 cica. Gyorsan kiszaladtunk a városba, hogy első csapolt Morettinket gyorsan megihassuk, de nagy csalódás ért, az olaszok már elmentek sziesztázni, csak pár álmos kávézó volt nyitva, és sehol egy pizzéria. Azért egy helyen találtunk csapolt sört, megmentette az életünket a 32 fokban. Éhen viszont éhen maradtunk, így a szálláson megettük az útra bekészített második szendvicsünket. Kis pihenés és légkondis hűsölés után újra útnak indultunk a városkába, a sörözők már kinyitottak, ittunk egy helyi készítésű csapoltat, PK egy üvegeset a kupak gyűjteménye miatt, illetve vacsira elfogyasztottuk végre az első pizzánkat, ami igen csak finom volt! A szálláson még kicsit kiültünk a teraszra, megetettük a macskát jutalom falattal, de mivel reggel 4kor indultunk otthonról hamar kidőltünk.

Toszkána – Cortona

Treviso és Montepulciano között az út kb 3 és fél óra egy igen forgalmas autópályán, életem egyik legrosszabb élménye volt ez az olasz autópálya. Kamionok ezerrel, rengeteg autó, index nincs, mindenki csak a gázt ismeri, féket nem, villognak, bevágnak eléd, (a kamionok is index nélkül), simán csak félelmetes. De PK és Pizza is kiválóan teljesített ezen az úton, én bevallom nem mertem volna vezetni. Vagy ha én vezetek, lehet olyan lassan, hogy még mindig odafelé megyünk….

Első megállónk Cortona volt, meg akartuk nézni a filmbéli házat és kis városkát, de a parkoló felé menet TB meglátott pár veterán háborús autót és motort, így gyorsan megálltunk csodálkozni és fotózni. Majd amikor mentünk felfelé a szerpentinen, nem győztem videózni, mert rengeteg veterán autó jött szembe. Végre leparkoltunk, bementünk a városfalon belülre, és látjuk, hogy egy nagy rendezvény van a téren, a veterán autók csak jönnek, mindegyiket külön bemutatják, az autókban az emberek egyenruhába beöltözve, csak kamilláztunk mi ez a show. Mindenhol zászlók, hirdetik, hogy 1000 migla. Én balga még mindig nem fogtam fel hol vagyunk, csak mondtam TB-nek, hogy te fotózol, én videózok, mert ez egy őrület, annyira jó. Majd a PK rájött az eseményre! 1000 mérföld! A világ egyik legnagyobb veterán autóversenye Olaszországban, melyről nemrég láttunk egy nagyon jó kis olasz filmet a Netflixen. Amikor én is felfogtam, hogy hol vagyunk, majdnem sírtam az örömtől…és csak így véletlenül! Audik, BMW, Merci, Porsche Alfa Romeok, Wolksvagen, Maseratti, Bugatti, Aston Martin, Abarth, micsoda veterán autók! Nagy vágyam, hogy egyszer egy régi 500-assal végigmehessek ezen a versenyen (Brescia – Róma körverseny). Közben ettünk egy igen finom fagyit is, nagy mosollyal az arcunkon hagytuk el Cortona belvárosát és kerestük meg a Bresaola házat, ahol a Napsütötte Toszkána című filmet forgatták. Itthon utána is néztem, követtük az útvonalat, csodás villát találtunk a magas ciprus fákkal szegélyezett út mellett, de PK csak mondta, hogy ez nem az a ház. Majd kiderült, hogy két ház van, itt élt a könyv írója és a benti jeleneteket itt forgatták, de ez nem az a villa amit mi kerestünk. Mivel az idő már igen csak haladt előre, elhatároztuk, hogy mivel 20 km-re vagyunk a szállásunktól, majd visszajövünk és megkeressük a másikat is. Annyira feltöltött a 1000 migla élménye, hogy nem is vágytunk másra, mint megkeresni a mi toszkán villánkat és kicsit ejtőzni a medencénél.

A villa

Ha az ember fia Toszkánába utazik, egyértelmű, hogy egy farmházban bérel szobát, apartmant, lehetőleg közel valamelyik városkához, így esett a választás a Montepulciano közelében lévő Agroturismo il Cantastorie villára. Montepulciano volt a középpontja minden látnivalónak, amit az első toszkán utunkon látni szerettünk volna, a ház pedig 7 km-re helyezkedett el a várostól, ideális távolságra akár egy gyalogtúrához a szőlő és búzaültetvények mellett. Érkezésünkkor rögtön kellemes meglepetés fogadott, a vártnál is jobb apartman, egy teljesen különálló ház nagy terasszal a medence mellett, csodás virágok mindenhol és 11 macska!!! 🙂 Amit kaptunk 80 EUR-ért/éjszaka egy 3 hálós, 2 fürdős, nappalis, konyhás ház, bekészítéssel, kávé, tej, sós és édes rágcsák és természetesen egy üveg toszkán bor a saját pincészetükből. Suzy és Massimo voltak a házigazdáink, minden varázslatos! Első napot a pihenésnek szenteltük ezen a csodálatos helyen, lógattuk a lábunkat a medencébe, megittunk egy hideg olasz drehert, vacsira pedig igazi olasz és toszkán finomságokból készítettünk egy hidegtálat, hozzá kellemesen (tehát jéghidegre) behűtött rozét kortyolgattunk. Azt hiszem minden napot el lehetne így viselni. Este kicsit sétáltunk az óriás kertben, mindenhol pihenő bútorok, napágyak, hintaágy, 2 pipike, 2 koi ponty, méhek, és az aranyos macskák, mind mind mentett cica. Egyikükkel különösen megbarátkoztunk, Lilloval, persze a jutalomfalat is segített ebben.

San Gimignano és Siena

Erre a napra a sok vezetés után egy lightos programot terveztünk, kocsikázás a környéken, de az ég nem volt épp azúrkék, rétegfelhőn keresztül sütötte a fejtetőnket a nap a cabrióban, így elhatároztuk, hogy menjünk kicsit messzebbre, hátha jobb idő lesz. Toszkána két ékes jelképét látogattuk meg, San Gimignanot és Siénát. Az úton máris egy meglepi ért minket, Fiat 500 veterán találkozó volt valahol, szembe jött velünk a kb 30 csodás kisautó, remélem a video sikerült róluk. San Gimignano egy kis középkori városka, városfallal körülvéve, a falon belük pedig sok sok lakótorony, ezért kapta a Tornyok városa nevet. Fel is mentünk egy ilyen toronyba, valóban be voltak rendezve a mini szobák, fürdőszoba, nappali. A főtér is szép volt, régi épületekkel, de ami a legszebb, az a Gelateria Dondoli, egy világhírű fagyizó. Normál esetben kígyózó sor áll a fagyizó előtt, most nem sok a turista, így nem kellett sokat várnunk a világ valóban tényleg legjobb fagyijára. TB rámutatott a legnagyobb tölcsérre, azt kérte tele kókusz fagyival, az eladó értetlenkedve nézett rá, majd elmosolyodott és a kollégájának is megemlítette a fura vendéget némi fejcsóválás közepette „solo cocco”! 🙂 Én citrom, mangó és egy olasz kert nevű fagyit ettem, ami epres bazsalikomos volt, meglepő, de ízlett. Kint a téren nyaldostuk az 5 gombócot, nem győztünk szuperlatívuszokban beszélni a fagyi ízéről, mikor PK ennyit mondott, „én úgy ennék még egyet”. Nosza, hajrá, most vagyunk itt, sor ismét nem volt, majd visszatért még kb 4 gombóc kókusszal. Miután megettünk ebédre 3000 nagyon hasznos kalóriát, tovább indultunk Siena városába. Útközben találkoztunk Pizza kistesójával Luigivel, lásd fotó. 🙂

Siena is középkori város, csodás épületekkel, legfőbb látnivalói a nagy tér, Piazza del Campo, és a dóm. A téren sok kis kocsma, vendéglő, igazi olasz életérzés fogadott minket, az emberek kint ültek kávét vagy éppen sört, aperol spritzet kortyolgatva. A dóm hatalmas, szerencsére meg lehetett látogatni így covid idején is. A járványból egyébként mi annyit érzékeltünk Olaszországban, hogy az utcán és közterületeken maszkot kellett hordani, ezt a városokban az emberek nagyjából be is tartották, bár sokan nem az arcukon hordták a maszkot, hanem az állukon, vagy a karjukon. Mi azért hordtuk, de az orrom sokszor kidugtam én is, mert irtó meleg volt benne.

Este egy közeli borászatban vacsiztunk, csodás kilátással a hegyekre és a naplementére, helyi bort ittunk, helyi tésztát ettünk, nagyon finom volt!

Montepulciano

2020 a túrázás éve volt, írtam is erről egy blogbejegyzést. Igazából annyira megszerettük a túrázást, hogy elhatároztuk, hogy külföldön is fogunk túrázni, a lehetőség adta magát, a mapy segítségével terveztünk egy Montepulciano oda vissza körtúrát, 20 km-es távon. Bőséges reggeli után – mivel nem tudtuk, hogy hol ér minket az ebéd – a búzamezők mellett, olajfák tövében és szőlőültetvényeken át vezető úton elindultunk a városba, hátizsákunkban két jól behűtött sörrel. Na jó, néggyel. 🙂 Az apartmanból nem tűnt olyan távolinak és az emelkedők sem tűntek vészesnek, nem egy Mátra, de azért a melegben a hosszú de lankás emelkedők is kivették az erőnket. Egyszer csak egy magán úthoz érkeztünk, én kicsit paráztam bemenni az útra, nehogy az estét az olasz polícián kelljen tölteni…… Tavaly húsvétkor a Muzsla környékén túráztunk, egy magánház mellett vezetett a kijelölt túraút, mikor is egy idősebb asszony kilépett a ház elé, és közölte szigorú arccal „ez magánterület” – a hangsúlyt mindenki képzeletére bízom. PK udvariasan mondta neki, hogy csak elhaladunk a ház mellett a túraúton, de nem tudtuk, hogy az asszonyság a botjával utánunk rohan és jól megpühöl minket, vagy annyiban hagyja a dolgot. Végül is csúnya nézéssel és néhány átok szórásával megúsztuk a muzslai kalandot. Szóval itt is elértük a házat, olasz mamma éppen kijött, PK hangos Bongiorno köszöntéssel üdvözölte az asszonyságot, a mamma is visszakiáltott olaszos boldogsággal, hogy bondzsórnó, majd megkérdezte, hogy merre tartunk, legalábbis hiányos olasz tudásunkkal ezt feltételeztük. Megmondtuk az úticélt, lelkesen magyarázott, hogy menjünk át a kertjükön, majd kétszer jobbra és egyszer balra, és csodálatos napot kívánt nekünk. Tökéletes, vendégszerető hozzáállás! Na jó, csak majdnem mert sem spagettivel, sem spritz-el nem kínált minket, de tudjuk be ezt annak, hogy még csak délelőtt volt. Farmházak, olívaültetvények mellett vezetett az utunk, egy helyen egy fickó kaszálta az olívafák tövében a füvet, egy nő pedig kis traktorral a többi füvet nyírta, lelkesen integetett. Fél 2 felé értünk a városba, szomjan és éhen. A kiülős helyek nyitva, szuper, jöhet egy csapolt Moretti végre. De sehol sem találtunk Morettit, sőt, sört sem. Olaszoknál szokás, hogy ebédre sonkát sajtot és bagettett esznek, hozzá pedig toszkán vörösbort kortyolgatnak. Mindezt fényes délben, 36 fokban. Mi nem vagyunk azért ennyire edzettek, így ezt nem vállaltuk be. Fejen is vágott volna rögtön, aztán Tibinek kellett volna a nyakában visszavinni a villába. Kutyagoltunk a városban jó sokat, megnéztük a teret, a régi házakat, de ebédre még egy fagyist sem találtunk, sőt kivetítőt sem, pedig este olasz EB meccs volt. Nem szurkolnak ezek a csapatuknak? Nagy nehezen a főtér felé kanyarodva megláttam egy gyanús kis Moretti feliratot, sikerült végre venni két csapolt sört, de valahogy olyan fura íze volt. Szerintem kicsit állott lehetett, mert Toszkánában tényleg mindenki borozgat, nem érdekli őket a belső hűtés. Mire felértünk a térre, már 3 óra volt, találtunk egy pizzériát, jól esett volna egy Margarita. Le is ültünk, mire a pincér mondta, hogy oó, záróra, majd 6kor nyitnak újra. Csalódás, éhesek és szomjasak voltunk. Gyors eszmecsere, hogy hogyan tovább, Suzy megígérte, hogy ha baj lenne, ő szívesen eljön értünk a városba és hazavisz, de gyorsan úgy döntöttünk, hogy irány a villa gyalog, mert mi kemények vagyunk, és hazaérünk 6-ra az olasz meccsre, nézzük meg a háziakkal, hiszen felajánlották nekünk. Roham tempóban indultunk visszafelé, Suzynak írtam egy sms-t, hogy sietünk. Még útba ejtettünk egy szeletes pizzázót, gyorsan megvettük az útra való energiát, és lenyomtuk a 7 és fél km-t kb 2 óra alatt a mezőkön, dombokon hegyeken (kibelezett kőbányák üregében – Bikini). 6 előtt már kiabáltunk Suzynak a földútról, aki épp a medencébe lógatta a lábát, hogy „arrivo”, ő pedig, hogy Massimo vár bent minket. Gyors tusolás, vittünk ajándékba két sört, magamnak egy jó nagy üveg behűtött vizet, jöhet az olasz meccs. Massimo barátja Matteo is ott volt, aki közben koktélt kevert, nem akármit, long island ice teat. Kb 20 évesen ittam először és utoljára. 🙂 Az egész napos túra, a meleg, és a rohanás után meg is lett a hatása, álmosak lettünk tőle azonnal , de a meccset azért megnéztük, Forza Italia, nyertek az azzurok! A meccs után jól esett lábat lógatni a medencében, épp azon tanakodtunk, hogy elinduljunk e valamerre kajálni, mert mérsékelten éhesek voltunk, de a legközelebbi hely az kb 1 km-re volt, valahogy a gyaloglás már nem esett jól. A nagy tanácstalanság közepette megjelent Suzy, kezében egy pizzával, hogy nekünk sütötték! Azt hiszem, jobbkor nem is jöhetett volna, isteni ajándék volt ez a részükről, hálásak voltunk érte!

Toszkán hangulat – Pienza, San Quirico d’Orcia, Montichiello, farmházak és templomok

Reggel végre vakító kék égre ébredtünk, így gyorsan bepattantunk Pizzába, tető lehúz, élveztük a toszkán kanyargós utakat, közben szólt az olasz zene, Alessandra Amoroso, Marco Mengoni, de egy jó kis északi metállal is felráztuk az álmos kis olasz városkákat. Első megállónk a híres Santa Maria di Vitaleta templom volt, a neten gyönyörű képeket láttam róla, kis templom a toszkán tájban, mellette magas ciprusok. Egy kis földútra kellett lekanyarodni, Pizzát természetesen, mint a fotózások aktív résztvevőjét reggel lemostam, de a poros út miatt csupa fehér por lett. A parkolóból még 1 km volt gyalog a templom, de amikor közeledtünk már láttam, hogy mindenhol állványok, felújítás alatt állt kívül belül. Egy normális kép sem született így, kicsit csalódottan mentünk tovább. Megnéztük minden oldalról a Belvedere házat, mely Toszkána jelképe, sőt a Gladiátor villát is, ahol a Gladiátor című film egy jelenetét forgatták. Megálltunk San Quirico d’Orciában, ahonnan az út híres Orcia völgyben vezet tovább, ciprusokkal szegélyezett kis kanyargós utakon. Láss csodát, a faluban a főtéren kis kocsma állt, a csapon pedig végre olasz sör, Moretti. Nem is kellett több a PK-nak, rögtön rendelt kettőt….magának, innentől kezdve előttem volt a karika. Nagy boldogság ült ki az arcára, miközben kortyolgatta a jéghideg igazi finom csapolt olasz sört! Utunkat folytattuk tovább, megnéztük a híres ciprusokat, Montechiello kis városkáját, amely olyan kihalt volt, mintha sosem lakták volna. 4 körül indultunk vissza a szállásra, mert 8 körül Suzy és Massimo vacsorára várt minket. Ezen a napon nem sok programunk volt, de nincs is tökéletesebb annál, mint autózgatni és bámulni a csodás toszkán tájat.

Mindig is az volt a vágyam, hogy egy olasz mamma főzzön nekem igazi olasz vacsorát, igaz, végül kiderült, hogy Massimo főzte, mert Suzynak a borászattal kellett aznap foglalkoznia, de sebaj, olasz pappa főztjét ettük. Előtte pihentünk egy kicsit a medencében, és mivel nem illik egy vacsira üres kézzel menni – de mit is vihetnénk egy ilyen helyre – kitaláltuk, hogy előétel tálat készítünk, azzal nem lehet mellélőni. Meg is lepődtek a háziak, rajtunk kívül még egy osztrák pár volt a szálláson, ők is hivatalosak voltak a vacsira, ők is örültek az előételnek. Helyi termelői sonka, sajt, olivabogyó, koktélparadicsom, bagett. Utána a Massimo által készített lasagnát ettük, külön örültem, hogy vega és laktózmentes volt, majd jött a töltött cukkini és a végén Tiramisu. Hozzá Suzy borait kortyolgattuk, fehéret és vöröset. (Crociani pincészet). Sokat beszélgettünk vegyes angol olasz nyelven, sokat nevettünk, storyzgattunk, tanítottunk egy-két magyar szót is, igazán jó kis este volt!

Cortona és Baccoleno naplemente

Utolsó napunkra Toszkánában pihenést terveztünk és a szerettük volna magunkba szívni a csodás toszkán naplemente látványát. Reggel sokáig pihentünk, visszamentünk Cortonába megkeresni a filmbéli házat, meg is találtuk, szuper fotók készültek. A toszkán táj ezen a vidéken is csodás volt, szebbnél szebb farmházak és a felsővezetékes gyorsvasút. Tibi egyik vágya is teljesült, láthatott nagysebességű vonatot a pályán. A nap többi részét a medencében és a partján töltöttük, olvastunk, néztük az aratást a völgyben, pihentünk. Délután 5 körül elindultunk naplementézni, visszatértünk a Belvedere házhoz egy fotóra, Pienzában kerestünk vacsora helyet, mivel a nap csak 8 körül ment le, gondoltunk előtte harapunk valamit. De az éttermek csak fél 8kor nyitottak ki, így ismét éhen maradtunk, irány a Baccoleni farmház Asciano közelében. A táj gyönyörű, a nap lemenő fényében aranylott a búzamező, az egész házat és a tájat narancssárga fényben láthattuk… mi és még másik 50 ember, ugyanis ez majdnem olyan népszerű naplementés program, mint Santorini szigetén Oia-ban. Az emberek plédeken ültek a ház fölötti búzamezőt átszelő úton, sokaknál komoly fotós felszerelés. Mi is lőttünk jó pár fotót, bevallom ide tényleg megéri a komolyabb felszerelés, mint egy telefon. Amikor a nap már majdnem lebukott, útnak indultunk, mert a gyomrunk még mindig korgott. Útközben egy kis étterem udvarán ettünk tésztát és pizzát, nagyon finom volt.

Toszkán búcsú, arrivo a Riccione

Reggel gyorsan összepakoltunk, elbúcsúztunk a háziaktól és néhány macskától is, megígértük, hogy jövőre visszatérünk. Ezt nagyon komolyan is gondoljuk, nagyon szeretnénk még ide eljönni, és további apró részleteket felfedezni Toszkánából. De most irány a tengerpart! Kicsit izgultam az úttól, hogy megint olyan lesz, mint amikor érkeztünk, de most kis hegyi utakon kanyarogtunk a tenger, azaz először a Tevere nevű folyó forrásához. A hegyi út nagyon hasonló volt, mint a Lillafüred – Szilvásvárad környéki utak, csak itt a dombokon az erdők mellett búzamezők voltak, aranyos városkák, hegyi farmházak. A forráshoz volt egy kijelölt parkoló, innen kb 1 km-es gyalogtúra vezetett fel a folyó forrásához. Ittunk is a vizéből a hagyományokhoz híven, ha bármilyen folyó forrását látogatjuk meg. Nagyon tetszett Olaszország eme része, szívesen visszatérnénk túrázni a hegyekbe.

Délután folyamán már éreztük a tenger illatát és az erősödő forgalmat, ahogy egyre közeledtünk Riccionéhez. Szállásunk egy tengerparti kis hotel, a szoba egyszerű de nagyszerű, a légkondi halk, erkélyről, sőt a fürdőből is tenger view. Riccione tengerpartja 6 km hosszú finom homok, napágyak és napernyők sorakoznak a kb 100 méter széles parton. Tulajdonképpen a strand az olasz Adria parton szinte megszakítás nélküli Riminitől Gabicce Mareig 40 km, Riccione igen népszerű, lehet a film miatt is, amit a bevezetőben említettem, de lehet a jó kiszolgálás, a finom ételek és az igazi olasz tengerparti feeling miatt. A strandrendszer a 80-as évekből maradhatott meg, csak kicsit már felturbózva, szóval a napágytenger szekciókra, azaz strandokra van bontva, amit onnan lehet látni, hogy a bejáratnál egy nagy szám jelzi, hogy melyik „bagno”, illetve más a napernyők színe. Sőt, csúcsszezon idejére az is ki van írva, hogy melyik strand melyik hotelhez tartozik, miénk a 97-es volt, ami persze most nem számított, mert olyan 20%-a volt foglalt a napágyaknál. A bejáratnál egy pult, ahol kibérelhetted a napágyat, 10 EUR napernyővel együtt, minden strandnál vannak extra szolgáltatások, mint jakuzzi, édes vizes medence, kabinok, öltözők, mosdó, étterem vagy bár. Amikor először jártunk Riminiben 2016-ban, és először láttam ezt a fajta strandolást nekem kicsit fura volt a számomra megszokott görög kis öblök után, ahol csak pár törölköző volt a strandon, de bevallom ennek is megvan a maga igen igen jó hangulata. Nézzétek meg a filmet, Sotto il sole di Riccione, Bagno 66-nál játszódott. 🙂

Első délutánunk a felderítéssel ment el, ugyanis este magyar meccs az EB-n, reméltük Riccione bővelkedik kivetítőkben. A felderítés nagyon fontos pontja volt még, hogy hol csapolnak Morettit, így elindultunk a 97-es strandtól felfelé, de mindenhol német sör a csapon. Felháborító! Na jó, annyira nem, mert a 121-esnél, amikor a nagy melegben szomjan kutyagoltunk már fél órája és megláttuk, hogy Hoegaarden van a csapon, annyira nem voltunk szomorúak. Meg is pihentünk itt, ettünk egy paninit is, mert a bendőben nem volt aznap nagyon még semmi. A 131-es strandnál találtunk egy nagy kocsmát, száz szék, 10 tv. Gondoltuk ez jó lesz estére, hacsak a városban nem találunk mást.

Riccione nem csak tengerpart, de van egy aranyos belvároskája is, ez tulajdonképpen egy kikötő, mellette éttermek, egy csatorna vezet innen a fő utcáig, ahol nagy felirat hirdeti, hogy Riccioneben vagy! Itt kezdődik a sétáló utca éttermek, bárok, fagyizók egymás hegyén hátán, ruha és válogatott tengerparti kacatok boltjai. Hangulatos az tuti. Itt ültünk be vacsizni és néztük az első meccset, majd egy óránk volt, hogy keressünk egy helyet ami a német magyart adja. Biztosak voltunk benne, hogy lesz, hiszen sok a német turista. De nem volt!! Mert az olasz állami tv a másik meccset adta…. így gyorsan buszra pattantunk és lerobogtunk a 131-ig, hogy hátha az ezer tv egyikén a magyar meccse megy, de ott sem. 3 pincér dolgozott azon, hogy a kedves magyar szimpatikus vendégek (azaz mi), nézhessük a válogatottunk bravúrját, de még a stream sem sikerült. Így egy aperol után útnak indultunk és a tengerparton egy napágyon néztük a telefonon a meccset. Micsoda meccs volt! Hazafelé sétáltunk mikor meghallottuk, hogy valahol kareoke show megy egy tengerparti bárban, be is tértünk, ez a 100-as strand volt. Kértünk két aperolt, hozták is gyorsan jéggel, szívószállal. PK nem igazán szívleli a szívószálat, így orrával próbálta arrébb tolni a műanyag rudat, közben fintorgott a fejével, ahogy ivott. Egyszer csak a pultos kislány érkezett egy új aperol spritzzel (nem is rendeltünk), hogy látták, hogy a PK fintorog és nem ízlik neki az ital, úgy hogy most jobban odafigyeltek és készítettek neki még egyet. 😀 Kihasználtam az alkalmat, én is kértem még egyet, kaptam is, de szerencsére ez a két ital a ház ajándéka volt! Szóval megéri fintorogni kicsit! 🙂

Következő nap reggelizni indultunk, tonhalas szendvicset ettünk, kávé, baracklé egy szuper kiülős helyen, sétáltunk a kikötőben, fotózgattunk, a délutánt pedig a strandon töltöttük, élveztük a vissza az időben feelinget, a víz jó volt, PK szerint mint a langyos „p-s-„, de azért jó volt hűsölni benne. Este már tudtuk mi a dörgés, ha 6-8 között kérsz aperolt, akkor egy fél vacsorát is adnak hozzá, ez az „apero time”. Mi előre lesétáltuk a kalóriákat, elmentünk a 66-os strandig, hogy megnézzük hol játszódott a film, nagy meglepetés nem ért, pont olyan volt, mint az összes többi strand, csak itt voltak kitéve képek a forgatásról. Nagyon extra vacsink volt, már a délelőtti sétakor kinéztünk egy kikötői halas éttermet, szuper tenger gyümölcse spagettit ettünk egy üveg helyi fehérborral, végén limoncelloval. A város felé sétáltunk haza, így leszorítottuk a kaját kb 3 gombóc fagyival, Tibi természetesen „solo cocco”, én gyümölcs fagyikat ettem, örültem, mert mind vegán volt.

Utolsó tengerpartos napunkat nem egészen töltöttük a tengernél, ugyanis idefelé úton kinéztünk egy várat, San Leo, hatalmas vár egy hegytetőn. Kb fél óra kocsival, maga a kisvároska is aranyos, itt reggeliztünk egy helyi kaját, a Piedinat. Ez helyi tortilla félbehajtva, benne sonka, sajt, vagy amit kérsz, és így együtt sütve. Fincsi. Majd jött a hegy, lustákat busz is felviszi, mi persze bevállaltuk gyalog. A kilátásért megérte, klassz volt nagyon. A vár a régi kínzóeszközöket mutatja be, a börtönön át a fegyverekig, nem túl pozitív a hangulata, de azért nem volt rossz. 1 körül indultunk vissza Riccione-be, hogy egy jót még strandoljunk. Így is lett, a tenger klasszul hullámzott, élveztük.

Este vacsi az egyik híres pizzériában, tényleg isteni jó volt! Ezzel búcsúztunk Olaszországtól, Riccionetől, a tengerparttól, nem csüggedünk, mert tudjuk, hogy nagyon szeretnénk hasonló túrát csinálni akár jövőre is, mivel nagyon tetszett minden. Az este még egy programot tartogatott, Tibi nagyon szeretett volna kimenni az állomásra, mert imádja a vonatokat, főleg ha ezek olasz vonatok. Ez a vágya teljesült, sőt újra láttuk a nagysebességű vonatot is.

Ha összegezzük, akkor szinte nem is tudunk leget mondani, mert a tenger, a kaják, az olaszok kedvessége, a vendégszeretet, a szállások mind mind nagyon jó volt. Talán élményben nekem a 1000 miglia volt ami nagyon sokat adott, de egész Toszkána nagyon nagy élmény volt! Visszatérünk!