Garda-tó, az örök megunhatatlan (2021.)

Most biztosan felteszitek magatokban azt a kérdést, hogy már megint a Garda-tó? Nem unjátok még? Egyszerű a válasz! NEEEM! Ha tehetnénk, már vennénk is egy házat és oda is költöznénk, mert annyi a látnivaló, minden megvan, ami az embert boldoggá teszi, víz, hegyek, folyók, vízesések, várak, szép kis városok, vidámpark és az igazi olasz dolcevita!

Elhatároztuk, hogy ezen a nyáron anyáinknak is megmutatjuk ezt a csodálatos világot, így augusztus 19-én hajnal 4-kor útnak indultunk, irány Desenzano del Garda, a Garda-tó déli részén. Kora délután értünk a szállásra, ami egy nagy különálló apartman volt 10 perc sétára a városközponttól, szép kis kerttel, ahol napágyak, függőágy, sok-sok növény gondoskodott a mediterrán hangulatról. Szállásadóink egy egyszerű házaspár, igyekeztek mindenben a kedvünkre tenni, érkezésünkkor máris hoztak egy kis aperitifet, aperol spritzre hasonlító koktél, chips. Első délután és este egy nagy sétát tettünk Desenzanoban, lementünk a kikötőbe, óriás fagyit ettünk, csapolt sört ittunk, vacsorára pedig a szomszéd pizzériából vittünk haza igazi olasz fenséges pizzát, és szinte egy levegővel bezabáltuk. Na jó, megettük, de nagyon nagyon jól esett.

Az olaszok is nyaralnak

Másnap viszonylag korán keltünk, hogy megmásszuk a Monte Baldot, a Garda-tó keleti partján fekvő 2218m magas hegyet… igaz nem teljesen gyalog, hanem felvonóval. Fel is készültünk rendesen, túracipő, túrabot, de már gyanús volt, hogy a tó körül annyira lassan haladtunk, 30 km-t másfél óra alatt tettünk meg. A Wazze persze elvitt mindenféle úton, mivel a főút extra lassú volt, így kerültünk egy nagyon aranyos kis hegyi faluba, ahol megálltunk sétálni egyet és kávézni. Kis tér, 2-3 cukrászda, csodás kilátás a tóra, kellemes fél óra volt. Lassan megérkeztünk Malcesinébe, innen indul a lanovka a hegyre. Mikor a felvonóhoz értünk, láttuk, hogy a sor azt jelzi, hogy legalább 2 órát kell várni, de sebaj, a látvány megéri, van még időnk. Majd jött a következő probléma, a parkolás. Meg is van jól szervezve, több nagy parkoló is van a közelben, de sehol egy hely… sőt ahová beálltunk, ott előttünk 4 autó volt, akik a kapunál álltak, hogy ha valaki esetleg kijönne, akkor beférjenek a helyére. Gyors fejszámolás után rájöttünk, hogy ajaj így délután 5 lesz mire felérünk a hegyre, így a B terv azon nyomban előállt, menjünk fel teljesen északra, Riva del Gardába, szép kis város. Lassan tötymörögtünk a parton, persze a látvány szép volt, a tó mindenhonnan más arcát mutatta, északon a sok szörfvitorla fehérlett a tó mélykék vízén, körülötte a magas hegyek. Rivában is hasonló volt a helyzet, a parkolók tele, igazából lett volna hely, de úgy döntöttünk, hogy mégsem állunk meg, hanem megyünk tovább egy nagyon különleges helyre, ahol még mi sem voltunk, a Varone vízeséshez. Tymekék ajánlották ezt a programot, ők egy héttel előttünk jártak erre. Azért is esett erre a választás és nem a városnézésre, mert épp kezdett megfőni a fejünk a nagy melegben. Itt sem volt egyszerű a parkolás, de végül is lett egy hely („egy hely mindig van” idézem egy kollégámat, de ez nem volt igaz a Monte Baldonál sajna). A vízeséshez egy botanikus kerten át vezet az út, csupa gyönyörű virágos növény, pálmafák, a mamszik egy kedvenc helyévé vált. Maga a vízesés két szinten van egy egy barlangban, klasszul kivilágítva. Gyanús volt, hogy páran esőkabátot viselnek, na de mi hősök azért sem vettünk fel, hanem pólóban mentünk be a barlang mélyébe, ahol a vízesés oly erősen szakadt le az égből, hogy a permetétől csurom vizesek lettünk. Sikongattunk, mint a gyerekek, élveztük a hideg vizet a bőrünkön, hajunkon, kint a napsütésben majd megszáradunk. A második szint talán még durvább volt, mint az első, a vízesés alulról meg volt világítva, piros, kék, lila színekben pompázott. Az biztos, hogy egyedi látvány volt.

Gyors gondolkodás után életbe lépett a C terv, mert a napnak még csak a közepén jártunk, látogassunk el a sziklába vájt templomhoz, a Madonna della Coronához. Ezt csak arra az esetre terveztem, ha nagyon hamar végeznénk a napi programokkal, de így, hogy nem jutottunk fel a hegyre, legalább nézzük meg ezt a szintén olyan látnivalót, ahol még mi sem voltunk. Autópálya vezetett egy darabon, legalább valamennyire tudtunk haladni. Megtaláltuk a parkolót, nem is voltak sokan, de kicsit benéztük a dolgokat, mert azt hittem gyalogolunk 200 métert, és meg is látjuk a templomot. Ez a 200 méter inkább 2 km lett, amivel nem is volt baj, mert lefelé sétáltunk egy szép erdei kanyargós úton. De mi lesz felfelé? A templom valóban érdekes, bár én azt hittem szemből láthatjuk majd a sziklát, de csak oldalról volt látható. Drón volt nálunk, hogy hátha fel lehet szállni, persze no drone zone. Nem is értem hogy van annyi drón felvétel a neten. Szép, megható, építészeti csoda! Szerencsére időben rájöttünk, hogy felfelé megy busz (nyilván lefelé is), így nem kellett megmásznunk a több száz méteres szintkülönbséget. Kis hegyi utakon kanyarogtunk hazafelé, egy ismerős település pont útba esett, Cola. A falu arról híres, hogy hévíz szerű meleg tófürdő van a falu közepén, előtte egy egész jó étteremmel. Mivel a bendő már korgott, így leültünk vacsorázni, mindenféle helyi olasz tésztákat ettünk, tenger gyümölcsével, gombával, isteni volt. Gyors közvélemény kutatásomnak az lett az eredménye, hogy nem mentünk a fürdőbe, mert mindenki extra fáradt volt, így is sötét lett, mire hazaértünk. Még egy kis kitérőt tettünk, megnéztük Sirmione várát esti kivilágításban.

Strandolás

Okulva a forgalomból és az előző napi fiaskókból, sokkal egyszerűbb programot terveztem a következő napra, strandolást! Persze nem a helyi strandon, hanem Limone-ben, ami a tó észak-nyugati partján fekszik a magas hegyek árnyékában. Előtte gondoltam meglátogatunk egy kastélyt egy angolkerttel, de ez kudarcba fulladt, mert a covid miatt csak előzetes bejelentkezéssel lehet látogatni, mi ezt nem tettük meg. Így irány a part, apró fehér kavicsos, gyorsan mélyülő hűvös víz, tökéletes a nagy melegben. Gyorsan vettünk 4 sört, nehogy kiszáradjunk, pancsoltunk, fürödtünk, ha elment egy egy hajó, élveztük a hullámokat. Egyszer hirtelen olyan hullám jött, ahogy anyát elmosta a gumimatraccal együtt, de szerencsére jót nevettünk az egészen. Azóta készül a búvárvizsgára. 🙂 Bár nem esett jól, de némi pizza és kávé után 3 körül összeszedtük magunkat, mert hátra volt még egy jó program, Tremosine sul Garda, szintén egy hegy, ahová kocsival fel lehet menni, csodás kilátás nyílik a tóra és a szemben lévő Monte Baldóra. Az út felfelé nem túl hosszú, de annál szerpentinesebb. Mondtam Tibinek, hogy én úgy láttam, mintha a szokásos út le lenne zárva, felújítás miatt, így egy másik utat kellett választanunk felfelé, ami persze sokkal hosszabb volt. Az út csodás kis hegyi falvakon vezetett, aranyos házak, gyönyörű növényzet, néhol kitekintéssel a tóra. Jó pár villát is láttunk a hegyoldalban, természetesen tóra néző, örök panorámával, kinti konyha résszel, medencével. Bármelyiket elfogadtam volna. Utolsó napos pillanatokra érkeztünk meg Tremosinébe, rögtön ettünk egy fagyit és megcsináltuk a szokásos képeket, háttérben a tóval és a Monte Baldoval. Klassz volt. Gondoltuk, hogy innen kb egy óra és Desenzánóba érünk, keresünk egy éttermet vacsorára. De a forgalom ismét brutál volt, több, mint 2 órás lett a hazafelé vezető út. Sokszor csak lépésben haladtunk. Erre nem számítottunk, mert eddig csak tavasszal, ősszel és télen voltunk a Garda-tónál, mindig jóval kevesebben voltak. Az apartmanunkhoz közel volt egy étterem, gyorsan beugrottam, hogy van e hely, de mondták, hogy foglalni kell, este 10-ig semmi. Minden tömve volt, elvégre szombat este van, így maradt a szomszéd pizzéria, rendeltünk pizzát, mert ott sem volt asztal, de az is 40 perc volt, mire kész lett. Szerencsére éhen nem maradtunk. Persze nem ért meglepetésként, mert reggel a közeli kávézóban megismerkedtünk egy magyar pincérlánnyal, aki mondta, hogy most van az év legforgalmasabb hete, mert augusztus végén az olaszoknál is nemzeti ünnep van, mindenki úton, nyaral. Ezt is tudjuk, a jövőben máshogy tervezünk.

Tibivel este még sétáltunk egyet, beugrottunk a közeli étterembe, hogy másnap estére foglaljunk asztalt. Mint kiderült, jól tettük.

Sirmione

Utolsó nap Sirmionet vettük célba. Én már nagyon vártam ezt a napot, mert végre nem ültünk kocsiba, nem kerültünk dugóba, hajóval mentünk. Tibi leszaladt megvenni a jegyeket, mi a lányokkal komótosan lesétáltunk a kikötőbe, még arra is maradt idő, hogy pár vicces képet csináljunk. A hajó kb 20 perc alatt ér Sirmionébe, közvetlen a városközpontban tesz le. Szűk utcák, rengeteg fagyizó, étterem, bár, kiülős helyek, de azt hiszem a fagyi itt a legfantasztikusabb! Megnéztünk a várat, sétáltunk, fagyit ettünk, söröztünk, vásárolgattunk, igazi dolce vita. Amikor már nagyon melegünk volt, kimentünk a félsziget végére a Jamaica nevű strandra, kicsit megmártóztunk a Garda-tó hűvös vízében. Itt nem volt olyan hideg, mint Limonénál, kellemesen hűtött. 3 körül indultunk vissza Desenzánóba, hogy a vacsi előtt még egy kellemeset tudjunk pihenni, majd sétálni.

Jól tettük, hogy foglaltunk, mert az étterem 8 körül kezdett megtelni. Rizottót ettünk homárral, isteni volt. Még egy jó séta várt ránk, másnap pedig pakolás és a hazaút.

A nagy forgalom ellenére ismét élveztük a Garda-tónál töltött idő minden pillanatát, és ahogy mondani szoktuk, visszatérünk!