Görögország – Thassos, Halkidiki (2026.)

Idén nyáron a szokásos horvátországi vagy olaszországi nyaralás helyett belföldön kezdtünk, kempigeztünk. Voltunk Dömsödön, a Duna-kanyarban, egy igazi retró kempingben, ahol este ment a tűzrakás, a bográcsozás és a szalonnasütés. A helynek volt egy nagyon jó közösségi hangulata, bár szerintem inkább családosoknak való. Volt medence is és egy nagy pajta épület, ahol sört csapoltak és ment a VB, kiváló.

Aztán kipróbáltuk a balatonboglári kempinget is, amit már régóta szerettem volna. Maga a kemping és a strand is teljesen rendben volt, csak hát sikerült kifognunk a balatoni árvaszúnyog-inváziót. A harmadik reggelre már ott tartottam, hogy menjünk innen, mert én ezt tovább nem bírom! 😁

Úgyhogy egyértelmű volt: a főnyaralás azért mégiscsak Görögország lesz.

Kilenc éjszakára indultunk Thassosra, majd a Halkidiki-félsziget Athosz-nyúlványára. Természetesen bullival, ahogy szoktuk.

Indulás – most kivételesen nem hajnalban

Most valami teljesen szokatlant csináltunk: nem hajnali négykor indultunk el. 🙂 Reggel nyolc-fél kilenc körül vágtunk neki, mert tudtuk, hogy az első nap csak addig megyünk, ameddig megyünk, valahol Szerbiában alszunk egyet, és másnap folytatjuk az utat. Thassos ugyanis minimum 16-18 óra utazás lett volna egyben, ezt pedig azért nem akartuk levezetni. Így Szerbiában, Nis után álltunk meg egy éjszakára.

Az út addig elég balkáni volt: balkán kisváros, betonkeverők, kukoricaföldek, aztán egyszer csak előttünk termett egy nagy, rendezett, fás, árnyas, medencés kemping.

Hát, erre egyáltalán nem számítottunk.

Nagyon kellemes meglepetés volt. Hatalmas strand, nagy medence, nagy gyerek medence, plusz baba pancsoló, kedves kiszolgálás, mindenki beszélt angolul, a sör jéghideg volt, és még vacsorázni is tudtunk ott. Szállással, vacsorával, sörrel együtt fizettünk 70 eurót.

Másnap reggel pedig irány Görögország! Thesszalonikiben természetesen elintéztük a szokásos nagybevásárlást, aztán mentünk tovább a komp felé.

„Haladj, haladj, haladj!” – irány Thassos

Már Keramotiban jártunk, amikor elkezdtük keresni, pontosan honnan indul a komp. Egyszer csak egy ember elkezdett integetni, hogy haladjunk, haladjunk, haladjunk, és az előttünk lévő autót is ugyanígy terelte. Mi csak mentünk utána, aztán egyszer csak már fent is voltunk a kompon. Jegy? Intett, hogy majd nála megveszem… ajtó felcsuk és  már indultunk is Thassos felé. Tulajdonképpen tökéletesen jött ki az időzítésünk. A szigetre érve még körülbelül egy órát kellett vezetnünk a szállásig, ami a Pefkari kemping volt.

Pefkari – görögösen, olajfák alatt

A Pefkari kemping egyáltalán nem az a tipikus német-osztrák, katonásan kiparcellázott kemping. Inkább görögös. A recepciós hölgy megmutatott két helyet, mi pedig rögtön kiválasztottuk az egyiket – természetesen az olajfák alatt. És ami nekem nagyon tetszett: baromi nagy helyünk volt. Más kempingekben nagyjából két lakóbusz és egy sátor kap akkora területet, amekkora itt nekünk jutott. Simán elfért volna még körülöttünk két-három sátor is. Szépen felállítottuk a kis táborunkat, és természetesen rögtön előkerült az első Peroni. Volt ugyanis egy tervünk: minden helyszínen, ahová megérkezünk, megiszunk egy pintes Peronit. Ez az egyik kedvenc sörünk, úgyhogy hatot vittünk magunkkal – Szerbiában már megvolt az első kör, itt pedig jöhetett a második. Aztán természetesen irány a tenger.

A saját kis strandunk

A kemping strandja meglepően jó volt. Apró kavicsos part, amit én különösen szeretek, kevés ember, jobb oldalon egy beach bár, ahol később többször is megkóstoltuk a helyi Mythos sört. Bal oldalon pedig egy márványkövekből épített móló. A mólóra egyébként azért volt szükség, mert közvetlenül a kemping mellett egy luxushotel állt, és ez választotta el egymástól a két partszakaszt. Nekünk viszont ez tökéletes volt., mert esténként ki lehetett ülni a mólóra, és innen gyönyörű naplementéket láttunk.

Retró kemping luxushotel mellett

Sokat kempingeztünk már Ausztriában és Németországban, és azért megvan az a szint, amit egy kempingtől elvárunk. Voltunk már akár hatcsillagos kempingben is, például a Chiemsee-nél, amiről már szintén írtam. Ehhez képest a Pefkari azért egy másik világ. A mosdó részleg azért olyan volt, mintha valahol a hetvenes években megállt volna az idő. Felújításról nem nagyon beszélhetünk. A tisztaságot ráadásul a vendégek sem mindig segítették elő, főleg a férfi mosdóban. A női rész azért valamivel jobb állapotban volt. Volt egy görög bácsi, aki egész nap próbált rendet tartani. Hol a mosdókat takarította, hol a kemping területén szedte össze, amit kellett. Egy osztrák kempingben ehhez képest szinte folyamatosan takarítanak, még éjszaka is, itt azért kicsit más volt a tempó, de mindenki nagyon kedves volt. A recepción is, a bárban is, úgyhogy erre egy szavunk sem lehetett. Az is jó volt, hogy nagyjából száz méterre már kezdődtek az éttermek és bárok a kempingtől, nem volt belőlük rengeteg, mert Pefkari ezen része egy nagyon pici hely, de öt-hat étterem, fagyizó azért akadt.

Az első görög vacsora

Első este természetesen elindultunk felfedezni a környéket, hogy némi kaja után nézzünk. Nem volt egyszerű, mert szinte mindenhol tele voltak az éttermek. Sok az apartmanház, ahol a turisták maguknak főznek, de aki étterembe ment volna, annak bizony várnia kellett. Végül egy kis, inkább kifőzde jellegű helyen sikerült leülnünk. Kértünk sült cukkinit, sült szardíniát és egy szószos-rákos ételt. Borral együtt körülbelül 45 eurót fizettünk, és minden nagyon finom volt. Nem volt agyonolajozva, nem volt túlbonyolítva. Egyszerűen jó görög vacsora volt.

A halas néni és bácsi

Másnap reggel pedig elkezdődött az a napi rutin, amit aztán szinte minden nap megismételtünk. Felültünk Yamatora, a kis robogónkra, és berobogtunk a közeli Potosba. Ott volt egy helyi halas, egy idősebb néni és bácsi. A bácsin Budapest póló volt, amiről büszkén mesélte, hogy a lányától kapta. Mi pedig minden nap vettünk náluk valami friss halat vagy rákot, amit aznap este meg akartunk sütni. Szerencsére a kempingben volt egy jó kis grillező, de természetesen nekünk is van saját grillünk.

A chilis rák – nálunk ez már hagyomány

Az első este természetesen az egyik kedvenc kajánkkal kezdtünk: chilis rákkal. Ezt még Ansley Harriott nevű angol szakácstól tanultam, aki Máltán készitette el ezt a remek és egyszerű ételt. A rákot először a saját levében megpároljuk, aztán megpucoljuk. Közben vajon megpároljuk a chilit és a fokhagymát, erre visszakerül a megtisztított rák, jöhet a bors, egy kis fehérbor, amit szépen elfőzünk.  A végén marad egy sűrű, vajas-boros, fokhagymás-csípős mártás a rákkal. Friss bagettel és egy pohár borral pedig egyszerűen tökéletes. Nálunk már hagyomány, hogy ha ilyen nyaralásra megyünk, legalább kétszer eszünk ilyet: az első és az utolsó este. A közte lévő napokon pedig jön, ami jön.

Húsz év után újra Thassoson

A napjaink nagy része úgy telt, hogy reggel a halas után felültünk a motorra, és mentünk felfedezni a szigetet. Én pontosan húsz éve jártam először Thassoson, és akkor nagyon szerettem. Ami akkor megfogott, az a rengeteg különböző karakterű strand volt, most is végigmotoroztunk jó párat. És itt jött az első nagy csalódás. Húsz éve még tényleg érintetlennek tűnt minden. Nem volt mindenhol napágy, nem volt mindenhol beach bár, nem volt az egész partszakasz turistákkal tele. Most viszont már mindenhol ott van a napágyerdő és a fancy beach bár. Fogyassz, fizess a napágyért, ülj le, rendelj valamit.

A paradicsomi strand és a cigi füst

Találtunk egy egészen különleges kis strandot is, ahol a sziklában van egy lyuk, amin át lehet látni a tengerre, és egy apró kis öbölbe lehet átmenni. Nagyon szép hely. Csak hát… már ez is tele volt napágyakkal. Ráadásul a turisták mindenhol cigarettáztak, és ebben a pici öbölben olyan tömény cigifüst volt, hogy nem is maradtunk. Átmentünk a szomszédos strandra, az pedig egy komplett napágyerdő volt….és akkor eszembe jutott egy húsz évvel ezelőtti fénykép. Akkor a barátnőmmel és a testvéremmel hárman voltunk a vízben, a negyedik barátnőnk pedig lefotózott minket… és rajtunk kívül egyetlen ember sem volt a strandon. Most pedig ugyanez a strand tele volt emberekkel. Hát, ez azért elég jól megmutatja, mennyit változott húsz év alatt a sziget.

Paradise Beach – majdnem paradicsom

Elmentünk a híres Paradise Beachre is. A strand egyik különlegessége, hogy délutánonként nagyon kellemesen hullámzik a tenger. Mi természetesen délelőtt mentünk. , úgyhogy a hullámzásról lemaradtunk. 😁 A víz viszont gyönyörű türkizkék volt.

Maga a strand hatalmas, így legalább volt lehetőség arra, hogy ne a napágyak közé préseljük be magunkat, hanem a saját cuccunkkal letelepedjünk. Fürödtünk egyet, sétáltunk, ittunk egy sört, aztán arra jutottunk, hogy azért…a mi kis kempinges strandunk még mindig jobb. Úgyhogy délután szépen vissza is mentünk oda.

A márványstrand, ami most kimaradt

Thassoson rengeteg márványbánya van, és van egy híres márványstrand is. Sajnos most le volt zárva. Az út ugyanis egy száraz, erdős részen vezet keresztül, Görögországban pedig nyáron az erdőtüzek miatt ez komoly kockázat. És bizony láttunk olyan turistát is, aki a tűlevelű erdő mellett egyszerűen kipöccintette a cigarettáját az autóból. Na, az ilyet látva azért érthető, hogy miért próbálnak mindent megtenni a tűzveszély csökkentésére. Sok helyen láttunk tűzoltókat és tűzoltóautókat is, afféle magaslati figyelőpontokon.

A „tengerszem” húsz év után

Van Thassoson egy úgynevezett tengerszem is. Egy nagyon sziklás részen egy kis, szinte tóként ható medence alakult ki a tengerben. Húsz éve még egy igazi kis titkos helynek számított. Akkor egy internetes fórumról – még az Index idejében – szedtem össze, hogyan lehet odajutni. Nem volt kitáblázva semmi, az ösvényt pedig kis kőtornyok jelezték. Most? Fizetős parkoló. Bár. Táblák. Kiépített út. És természetesen millió turista. Maga a kis tengerszem továbbra is gyönyörű, de fürdeni már nem is próbáltunk. Megcsináltuk a fotókat, aztán mentünk tovább.

Görög est – és a tányértörés

Az egyik este már az első napokban láttuk, hogy az egyik étteremben görög est lesz. Szombat estére természetesen foglaltunk is asztalt. Jött a zenekar, szóltak a görög zenék, volt tánc, és természetesen a tányértörés sem maradhatott el. Mindenki kapott két-három tányért, én pedig jó alaposan ki is használtam a lehetőséget, Tibi nem nagyon akart törni… Én viszont annál inkább, úgyhogy szépen a földhöz vágtam a tányérokat. Legalább kiadtam a mérgemet. 😁

A vacsorára ugyan rengeteget kellett várni, de amikor végre megérkezett, megérte. Tenger gyümölcseivel készült tésztát ettünk, hatalmas adag volt, tele például polippal. A polip pedig olyan puhára volt elkészítve, hogy egyszerűen fantasztikus volt. Csak hát volt egy apró probléma…. A cigifüst. Hiába volt nyitott az étterem, hiába szólt a zene, a cigarettafüst annyira megült az asztalok között, hogy a vacsora után azt mondtuk: Oké, ennyi. Menjünk inkább vissza a mi kis csendes kempingünkbe, élvezzük a friss levegőt, és igyunk meg a végén egy 12 csillagos Metaxát. Így is lett.

Az utolsó előtti este – hal a grillen

Az utolsó reggel visszamentünk a halashoz. A bácsi mutatott egy gyönyörű, friss halat, a kopoltyúja még szép rózsaszín volt. Meg is pucolta nekünk, vettünk hozzá görög halfűszert, olívaolajat és citromot, majd még a strandolás előtt bepácoltuk. Este pedig ment a grillre. Köretnek pedig egy kicsit tovább gondoltam a görög klasszikust, a saganaki egyik változatát. Padlizsánt grilleztünk, majd feldaraboltam, és készítettem hozzá egy fokhagymás-paradicsomos-fetás szószt. Ebbe került a grillezett padlizsán. A hal mellé pedig egyszerűen tökéletes volt.

Tovább Halkidikire

Eljött a hétfő, és mi összepakoltunk. Irány Halkidiki. A félsziget három nyúlványa közül az Athoszhoz indultunk, ahol egy közel 2000 méteres hegy emelkedik ki a tengerből. Én ezt a részt nagyon szeretem.Ha Szitóniáról nézed, egyszerűen lenyűgöző, ahogy ez a hatalmas hegy kiemelkedik a tengerből. Az Athosz viszont külön világ. A félsziget belső része gyakorlatilag le van zárva, hiszen itt található az ortodox szerzetesi közösség. A területre nők egyáltalán nem léphetnek be, de valójában férfiként sem lehet csak úgy besétálni. Elmentünk egészen addig a pontig, ahol a kerítés már lezárja az utat. Onnantól gyakorlatilag nincs is autóút, a kolostorok nagy része csak a tenger felől közelíthető meg. A nyitott részen viszont nagyon hangulatos kis turistafalu van, a kempingünk pedig nagyjából három kilométerre volt tőle.

A görög komp – kilométeres sorban

A kompra érkezés Thassosról viszont külön történet volt. Hétfő volt, úgy gondoltuk, hogy a hétvégi turisták nagy része már hazament, úgyhogy nem lesz komoly tömeg. Hát…dehogynem. Több kilométeres sor állt a kompra váró autókból, lakóbuszokból, kamionokból, lakókocsikból. Négy sorban álltak az autók, és fogalmunk sem volt, melyik kompra fogunk felférni. A görögök viszont erre láthatóan fel vannak készülve. Folyamatosan indították a kompokat, amikor megtelt egy, már kezdték is tölteni a következőt. Online jegyet venni viszont nem lehetett, csak a pénztárnál, Tibi maradt a busznál, én pedig elmentem jegyet venni. A pénztáros csak annak adott jegyet, aki már a sorban állt az autójával. Amikor rám került a sor, megkérdezte:

– Hol az autó?

Én csak mutattam:

– Ott. (Persze még csak nem is láttam a hosszú sor közepén)

Már adta is a jegyet. És milyen jókor! Pont akkor indult meg a sor, amiben Tibi állt, úgyhogy pár percen belül már a komp közelében voltunk. A kompok egyébként kétszintesek. A nagy csapóajtón keresztül hajtanak be az autók, a lakóbuszunk viszont természetesen nem fért be, úgyhogy nekünk a fedélzeten jutott hely. A parkolást pedig olyan profin irányították, hogy csak néztünk. Ketten-hárman ordítottak folyamatosan, merre menj, hova állj, mikor indulj. A komp zúgott, az autók zúgtak, mindenki kiabált. …és valahogy mégis működött.

Egy teljesen másik kemping

Nagyjából négy és fél óra vezetés után érkeztünk meg az Athosz-nyúlványon lévő kempingbe. Itt már teljesen más világ fogadott. Minden szépen ki volt parcellázva, a helyünk jóval kisebb volt, mint a thassosi olajfák alatt, bevallom, jobban szerettem a nagy, szabad teret. Viszont volt egy óriási pozitívum: a mosdók patyolattiszták voltak. Ez már tényleg megközelítette egy jó osztrák kemping színvonalát. Érkezés után természetesen itt is felbontottuk a pintes Peroninkat. Aztán irány a strand. Itt már németek és hollandok is voltak a kempingben, úgyhogy tudtuk, hogy jó helyen vagyunk. Német szomszédaink már nem először jártak itt, 3 hétre jöttek, 2 breaded collie kutyussal.

Jéghideg Mythos a tengerparton

A kemping strandja nagyon klassz kis öböl volt, apró kavicsos parttal. Voltak napágyak is, de szerencsére nem sűrűn, ráadásul a kemping vendégeinek ingyenes volt a használatuk. Egyetlen feltétel volt: fogyassz valamit a beach bárban. Hát ezt a feltételt azért sikerült teljesíteni. Jött a csapolt Mythos, Görögországban pedig nagyon értenek ehhez. A Mythos korsókat ugyanis berakják a fagyasztóba. Amikor belecsapolják a sört, már eleve jéghideg a korsó, és a hideg sokáig benne is marad. Na, ezt mi nagyon tudjuk értékelni.

Paella naplementében

Útközben még sikerült találnunk egy halast, mert tudtuk, hogy később már nem lesz nyitva. Vettünk néhány dolgot, hiszen a paellasütőnket is magunkkal hoztuk. Este pedig kivittük a kis gázos paellasütőt, az asztalt, a székeket és a bort a kempingtől kicsit távolabb lévő sziklás tengerpartra…és ott, a naplementében megsütöttük a paellánkat. A helyi, friss alapanyagokkal, helyi borral felöntve valahogy egészen más íze lett, mint amikor ugyanezt otthon készítjük. Otthon ilyen paellát egyszerűen nem lehet csinálni. Nem ugyanaz. A naplemente, a tenger, a friss alapanyagok, a bor… Ez tényleg egy nagyon klassz este volt.

Hal helyett gyros

Másnap reggel természetesen motorra pattntunk és kerestük a halast, csakhogy sehogyan sem találtuk. Kérdezősködtünk, keresgéltünk, de semmi. Aztán elmúlt tizenegy óra, és nagy szomorúságunkban úgy döntöttünk: jó, akkor együnk egy gyrost. Így lett meg a második gyrosunk Görögországban. ….. le a kalappal, ez is nagyon finom volt, mellé egy jéghideg csapolt sör, úgyhogy végül is mi bajunk lehet? Délután pedig visszamentünk a saját kis strandunkra, ahol szépen elvoltunk estig. Mivel halat nem tudtunk venni, este bemotoroztunk a kisvárosba, ahol helyi athosi ételeket ettünk, TB helyi tenger gyümölcse tésztát, nagyon tésztás hasú én meg igazi helyi különlegességet egy paradicsomos polip pörköltet, a polip ismét szuper puha volt, jó paradicsomos, kicsit édes, fahéjas. Megjegyeztük a receptet.

Itt már nem kerestünk új strandot

A következő napokban már nem is nagyon vadásztunk új strandokra. Az Athosz nyitott része ugyanis elég kicsi, és úgy voltunk vele, hogy minek motorozzunk egy órát azért, hogy találjunk egy másik strandot, amikor a kemping saját strandja tökéletes, úgyhogy itt már tényleg pihenés volt, napozás, olvasás, fürdés, csapolt Mythos, és egy kis sport. Vittünk magunkkal egy SUP-ot is, úgyhogy délutánonként át eveztünk vele a szomszédos strandra, majd vissza. Ez pont elég volt. Szabad tüdővel merültünk is, de nem volt mélyebb viz, mint 4 méter, Ez nekem tökéletes volt, TB meg akarta dönteni a 8 méteres csúcsát, de sajna nem sikerült.

A hal, ahogy mi szeretjük

A halas végül csak meglett, egy másik városban találtunk egy nagyon jó helyet, ahol friss halat és rákot is tudtunk venni. Az egyik este egy olyan recept alapján készítettük el a halat, amit még a Seychelle-szigeteken tanultunk az egyik szállásadónktól. Reszelt fokhagyma, reszelt gyömbér és szójaszósz. Ennyi. Ebbe bepácolni a halat, majd este mehet a grillre. Köretnek pedig sült zöldségeket készítettünk: cukkinit, paradicsomot, hagymát grilleztünk. Egy kis olívaolajos, borecetes, fűszeres öntettel összekeverve. Egyszerű, friss, nyári kaja. És természetesen isteni lett.

Kultúra kipipálva

Az utolsó napunkon azért még úgy gondoltuk, hogy legyen egy kis kultúra is. Találtam egy régi kolostor maradványait, úgyhogy motorra pattantunk és egy földúton elmentünk megnézni. Nem volt hatalmas látványosság, inkább egy kis romos kolostor, de érdekes volt. Régen a szerzetesek itt bort készítettek, gabonát őröltek, kenyeret sütöttek és élték a maguk kis világát. Megnéztük. Kultúra kipipálva. A közeli kisvárosban Ouranouploi-ban volt egy torony is, hasonló, mint Thessalonikiben, de felújitás miatt nem lehetett rá felmenni, igy csak lentről néztük meg. Sétáltunk a kikötőben a szines csónakok között, más látnivaló itt nemigen akad, de nem is ezért jönnek ide az emberek, hanem strandolni és a jó görög kaják miatt. Mi is, úgyhogy ennyi séta után mehetünk vissza a strandra. 😁 És tulajdonképpen ez volt az egyik legjobb dolog az egészben. Jólesett végre nem motoron rázódni egész nap, hanem egyszerűen csak pihenni.

Az utolsó este – természetesen chilis rákkal

És eljött az utolsó este…a nyaralásunknak pedig megvan az eleje és a vége is. Az első este chilis rák. Az utolsó este pedig… természetesen megint chilis rák. Kivittük a kis asztalunkat, a sütőnket a sziklás tengerpartra, előkerült a rák, a bagett és a bor. És miközben készült a vacsora, néztük a naplementét. Pont így akartuk lezárni. Nem étteremben, nem tömegben, nem napágyak között. Hanem a tenger mellett, a saját kis sütőnkkel, egy pohár borral. Német szomszédaink is kijöttek arra sétáltatni a kutyákat, meg is jegyezték, hogy micsoda jó helyet találtunk 🙂

És akkor irány haza

Másnap már nem sok minden maradt. Összepakolás, indulás, és irány Magyarország. Az út alapvetően nagyon jól ment, úgy terveztük, hogy este kilenc körül hazaérünk. Csakhogy a szerb-magyar határnál azért sikerült belefutnunk egy jó kis várakozásba. Több mint két órát álltunk, maga az ellenőrzés egyébként fél perc volt. Megnézték az útleveleket, megkérdezték, van-e elvámolnivalónk, ki kellett húzni a lakóbusz oldalát, aztán mehettünk. Csak hát előtte két órát kellett várni… Az M5-ös pedig már csak feltette az i-re a pontot…Botrányos forgalom. Úgyhogy végül valahol este tizenegy és éjfél között értünk haza.

Akkor most Thassos igen vagy nem?

Ha őszinte akarok lenni, Thassos nekem húsz év után egy kicsit csalódás volt. Nem maga a sziget, hanem az, ami történt vele. Húsz éve még rengeteg érintetlen, természetes strand volt, kevés emberrel, kevés infrastruktúrával. Most pedig a legtöbb helyen napágyak, beach bárok, turisták és cigarettafüst fogadott. Nyilván változik a világ, és nyilván a turisták igényei is változnak, de azért egy picit sajnálom, hogy a régi Thassosból ennyivel kevesebb maradt. Ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat.

Mert végül is megtaláltuk azt, ami nekünk kellett: egy jó kempinget, egy csendes kis strandot, friss halat, görög kajákat, jéghideg Mythost, motorozást, naplementét és rengeteg olyan estét, amire jó lesz visszagondolni. A Halkidikire pedig bármikor szívesen visszamegyünk. Ez innen nagyjából 13-14 óra utazással elérhető, és Görögország északi részén is elképesztően gyönyörű strandokat lehet találni. Leginkább Szitónián. Görög vendégszeretet, gyönyörű tenger, jó kaják, jó sörök – tulajdonképpen mi kell még? Aki szereti Görögországot, annak csak ajánlani tudom.