Sörfesztivál, biciklitúra – Ausztria (2026.)

Braunau am Inn és környéke

Már régóta tervben van ez a sörfesztiválos utazás, mert annyira megtetszett a tavaszi német majális hangulata, hogy őszre is szerettünk volna valami hasonlót. Munkahelyem közben kitalálta, hogy pont ugyanezen a héten kellene elmennem Prágába…klassz. De szerda este leléptem, és mivel már nem igazán akaródzott hazajönni, kitaláltuk, hogy én és TB külön-külön, de végül ugyanoda érkezünk meg. Én vonattal indultam tovább, és másfél óra alatt már meg is érkeztem Ceske Budejovicébe. Nagyon vicces volt a találkozásunk az állomáson, TB kezében egy üveg zöld kozellel várt, amit egyébként Magyarországon nem is lehet kapni. Ezután elindultunk volna a szállásra, de közben leszakadt az ég. Nem igazán volt kedvünk a bőrönddel az esőben gyalogolni, úgyhogy végül taxiba ültünk.

A szállásunk egy kis folyóparti panzió volt, a belváros szélén, bőséges reggelivel és parkolóval. Alapvetően szerettünk volna bemenni a városba egy nagyobb sétára, de mivel már jártunk České Budějovicében, nem voltunk különösebben kíváncsiak a városnézésre. Az eső miatt inkább maradtunk a panzióban, ott vacsoráztunk, és megittunk egy-egy korsó sört. Később ugyan elállt az eső, úgyhogy csak kimentünk még egy körre a főtérre, de nem maradtunk sokáig.

Irány Braunau am Inn!

Másnap elindultunk Braunau am Inn felé. A tavaszi túránkon ugyanis elég sok sört hoztunk Németországból, ráadásul a legtöbb üveges volt. Mivel környezettudatosak vagyunk – na meg azért is, mert nem akartuk kidobni a visszaváltható üvegeket –, úgy döntöttünk, hogy ha már erre járunk, visszavisszük őket Németországba.

Így először a német oldalon álltunk meg, Simbachban, ahol van egy úgynevezett TrinGut, ami nagyjából a pásztói Cininek felel meg. Visszavittük az üvegeket, majd természetesen nem bírtuk ki, hogy ne vásároljunk helyettük újabb német söröket. 😄 Sajnos Traunstein nem volt, ami azért kisebb csalódást okozott TB-nek, de sikerült olyan söröket is találni, amelyeket korábban még nem kóstoltunk, úgyhogy végül megvolt a boldogság.

Ezután átmentünk az osztrák oldalra, Braunau am Inn környékére, ahol egy kicsi kempingben szálltunk meg. A kemping körülbelül öt kilométerre volt a várostól, egy kis falu szélén. Amikor először megérkeztünk, kicsit furcsán néztem: nagyjából tizenöt férőhely lehetett, és rajtunk kívül talán két-három lakóautó állt bent. De végül nagyon megszerettük. Nagy helyünk volt, volt áram, a mosdó, a zuhanyzó és a WC is tiszta volt, úgyhogy egy rossz szavunk sem lehetett. Rögtön biciklire is pattantunk, és betekertünk Braunau am Innbe. Ott természetesen sikerült találnunk egy olyan csapolt sört is, amit korábban még nem ittunk, Baumgartnert.

Mivel az út azért valamennyire kifárasztott minket, úgy döntöttünk, hogy aznap este már nem megyünk messzire. A SPAR-ban bevásároltunk mindenféle húst, zöldséget és egyebeket, aztán jöhetett a grill. A köret bajor káposzta volt, és azt kell mondanom, egész jó kis vacsorát sikerült összehoznunk. 😊

Biciklivel az Inn folyó mentén

Másnap reggeli után természetesen biciklire pattantunk. Az volt a terv, hogy az osztrák oldalon, az Inn folyó partján tekerünk egy nagyot. Arra azért számítottam, hogy ez nem lesz olyan kellemesen sík terep, mint például a Fertő tó környéke. De azért arra nem számítottam, hogy ennyit fogok szenvedni. 😂

Itt bizony voltak rendesen emelkedők. A biciklimen a váltót addig szinte alig használtam, most viszont a kettestől a hetesig minden fokozat szerepet kapott. Sőt, néha maga a bicikli is csak kísérőm volt, mert le kellett szállnom róla, és fel kellett tolni a dombra. Ilyenkor mindig arra gondoltam: „Bárcsak e-bike-om lenne!”

Az egyik ilyen emelkedőn éppen felfelé toltam a biciklit, nyelvemet lógatva, amikor megláttunk egy viszonylag új építésű házat. Az ablakban egy hölgy állt, épp takarított, kedvesen köszöntünk egymásnak, majd amikor meglátta, hogy valószínűleg tényleg úgy nézek ki, mint aki mindjárt összeesik, megkérdezte:

– Kérsz egy Proseccót? – Na most egy ilyen ajándékot nyilván nem lehet visszautasítani. 😄

A hölgy kihozott nekünk egy kis dobozos Proseccót és egy citromos sört is, mi pedig természetesen megálltunk egy kis frissítőre. Közben beszélgettünk vele, és elmondta, hogy nagyon szép környéken laknak, bár szerinte kissé elhagyatott. Valóban, a házzal szemben egy régi, elhagyatott farm állt több épülettel, amely láthatóan felújításra várt. (Kastélyból álomotthon) A ház viszont gyönyörű volt: hatalmas üvegfalu nyári konyha, fedett medence – szóval nem panaszkodhatott. Mi pedig megköszöntük a vendéglátást, és folytattuk a túrát.

Végül körülbelül 30 kilométert tekertünk, majd egy hatalmas lejtőn gurultunk le Burghausenbe.

Burghausen – egy hely, ahová még visszatérünk

Burghausen nagyon-nagyon tetszett nekünk. A főtéren megálltunk, ittunk egy-egy sört, kicsit sétáltunk, nézelődtünk. A város másik oldalán pedig ott van a híres vár, ami a leghosszabb vár Európában, valóban az egész város fölé emelkedett, amit sajnos most nem volt időnk rendesen bejárni, mert elkezdett csepegni az eső.  De mi szeretünk mindig hagyni valamit magunk után, amiért érdemes visszatérni. Burghausen ilyen hely lett.

A vonatállomásra tekertünk, majd vonattal mentünk vissza Simbachba. Egyszerűbb volt így, mint még egyszer végigtekerni ugyanazt az utat.

A kempingben egy gyors pihenő, egy VV út foglalása egy kedves utas párnak, majd irány a sörfesztivál. A szokásos nagy sátor, zenekar, és literes korsó, és végre Traunstein sör! Vacsiztunk is, bár a német/osztrák konyha azért nem arról híres, hogy minden este valami teljesen új gasztronómiai csoda vár az emberre. 😄 Általában van valamilyen hús, barna mártás, krumpligombóc vagy bajor káposzta. Mi is ebből válogattunk: az egyik étel német krumplisalátával érkezett, a másik pedig burgonyagombóccal. Mindkettő teljesen rendben volt. Az egész napos tekerés azonban addigra már rendesen kivette belőlünk az energiát, úgyhogy kilenc óra körül inkább visszatekertünk a kempingbe, pedig jó kis sramli zenekar nyomta a talpalávalót.

Napközben egyébként kellemes, 23–25 fok körüli időnk volt, tökéletes biciklizéshez. Estére viszont nagyon lehűlt a levegő. A camping egyik oldalán patak, a másikon pedig az Inn folyó volt, úgyhogy nem csoda, hogy éjszaka már igencsak hűvös lett. Ráadásul mindent el kellett pakolnunk fedett helyre, hogy reggel ne csuromvizes székek és felszerelések várjanak minket.

A német oldal és egy újabb biciklitúra

A következő napra TB kinézett egy körülbelül 50 kilométeres biciklitúrát. Én azért már éreztem, hogy a tegnapi után nem biztos, hogy szeretnék egy Tour de France-szakasszal felérő programot. 😄                    Így inkább áttekertünk Simbachba, onnan vonatra szálltunk, és elindultunk Neuöttingbe. 

A városba is betekertünk, ahol óriási meglepetés ért minket: egy olasz kézműves vásárba csöppentünk. Hát, ezt természetesen nem lehetett kihagyni. Gyorsan vettünk mindenfélét: sonkát, kolbászt, sajtot – és szerencsére szinte mindenhol lehetett kóstolni is. Így tulajdonképpen egy egészen komoly délelőtti étkezést letudtunk. 😄

Aztán tekertünk tovább… És tekertünk…. És még mindig tekertünk. Volt egy körülbelül tíz kilométeres szakasz, ahol azért már rendesen éreztem a lábamat. Fél kettő körül érkeztünk meg Mühldorf külvárosába, ahol ismét találtunk egy sörkertet. Úgy döntöttünk, hogy most nem követjük el az előző napi hibát, és nem várunk estig az ebéddel, úgyhogy leültünk enni. Jött a szokásos német vonal: húsos-gombócos ételek, sajtos spatzle és minden, amit Németországban ilyen helyeken jó szívvel meg lehet enni. Az ebéd után viszont bevallom, nagyon nehéz volt újra biciklire ülni. Azt hittem, soha nem érünk be a városba azon a maradék három-négy kilométeren. A város maga viszont nagyon szép volt. Tipikus német kisváros: főtér, templom, boltívek, kávézók, bárok, rendezett házak. Kicsit sétáltunk, pihentünk ebéd után, aztán elindultunk a vasútállomás felé. Na, az állomás természetesen a város tetején volt. Mert miért is lett volna máshol? 😂 Úgyhogy jöhetett még egy emelkedő. Én ekkor már tényleg azt éreztem, hogy a fáradtság teljesen legyőzött, és képtelen leszek feltekerni. De valahogy csak sikerült.

Vonattal visszamentünk Simbachba, onnan pedig még visszatekertünk a campingbe.

Ott végre volt egy jó másfél órás pihenőnk. Igazából csakfeltett lábbal pihentünk, mert várt ránk még 10 km…

A campingezők – és egy kis házi meglepetés

A campingben közben történt még egy kedves dolog. Az előző nap esett pár szem eső, a székeink kint maradtak, nem voltak fedett helyen. A szomszéd campingező, egy kedves fickó,, fogta magát, és betette őket a tető alá. TB meg is kérdezte tőle, hogy ő tette-e el őket, mondta, hogy igen. Mi pedig természetesen megjutalmaztuk egy cseh sörrel. Nagyon örült neki. 😊

Másnap, amikor visszaértünk a biciklitúráról, megérkezett a felesége vagy barátnője, és a kezünkbe nyomtak egy üveg házi készítésű laberkaset, azaz házi német húskenyér szerűt, csak az üveges változatát. Mi ennek is nagyon örültünk, mert nagyon szeretjük és végül ez lett a másnapi reggelink is.

Vissza a sörfesztiválra

Este természetesen ismét visszatekertünk a sörfesztiválra. Most már nem voltunk éhesek, úgyhogy csak egy kis perecet (fejem méretű) ettünk a sör mellé, valamint egy bajor kolbászsalátát.  Ez tulajdonképpen valamilyen fehér kolbászból készült, darabokra vágva, és volt benne még ez-az – sajt biztosan került rá –, kenyérrel tálalták, és tökéletes sörkorcsolya volt. Vacsorának bőven elégnek bizonyult.

A szombat esti zenekar sajnos nem volt valami nagy szám, úgyhogy nem is maradtunk sokáig. Szépen visszatekertünk a campingbe. Vasárnap pedig elindultunk haza.

És ha egy mondatban kellene összefoglalni ezt a pár napot, akkor azt mondanám:

egy nagyon jó kis biciklitúrázós, sörtúrázós, kisvárosnézős, német–osztrák utónyaralás volt.

Volt benne vonatozás, rengeteg biciklizés, jó sörök, német ételek, egy olasz kézműves vásár, kedves idegenek, spontán Prosecco egy osztrák ház ablakából, néhány igen komoly emelkedő – és persze rengeteg nevetés. Pont az a fajta pár nap, amiért szeretünk csak úgy útnak indulni.