Tsampi és TBCaptain a Dolomitokban (2016.)

Március 15-e, kedves ünnepünk….főleg ha 4 napos hosszú hétvégére esik, amit mi szívesen ki is használunk!
2012-ben már jártunk a Dolomitokban, pont március 15-én, akkor a legmagasabb csúcsot a Marmoládát hódítottuk meg, mely 3344m magas. Most a 3. legmagasabb csúcs lesz soron, a Tofana di Mezzo, mely 3241m. Nem sok a különbség. 🙂 Előtte pedig kis pihenés és kirándulás az ausztriai Villach környékén.

1. nap:

4:20 – csörög az ébresztő a telefonon. Az éjjel még láttam 3:26-ot az órán. Forgolódtam, nem tudtam aludni. Nem tudom miért, az izgalom, vagy hogy a fájós térdem nem tudtam hova rakni, de az alvás nagyon nem ment.Így az ébresztő nem volt olyan fejbevágó. Nem esett jól felkelni, de mikor Tsampi a szendvicseket csinálta már noszogattam, hogy haladjunk, gyerünk már…pedig Tsampi nem bírja a sürgetést. 🙂

A kocsi 1-esben, garázsajtó nyitva, minden oké volt, felszállási engedélyt megkaptuk, úton vagyunk ismét, Ausztria és Olaszország felé!

Első állomásunk Ossiacher See, Ausztria, Villach közelében. A cél az volt, hogy felmegyünk a G….hegyre, de hol van az egy szem felhő? Természetesen a hegy csúcsán….így tettünk egy kört a tó körül. A visszaúton megcsodáltuk a hegyet, még mindig felhőben, ellőttünk pár fotót, majd irány a város és a szállás.

Kis belvárosi keringő után meglett ez is, szállásadónkat elneveztük Hansnak, aki megmutatta a parkolót, és adott egy város térképet.  Szállásunk a város egyik főterén van, a központban, 3 csillagos szálloda, de hűtő nincs. 🙁

A welcome drink után beiktattunk egy gyors városnézést, amíg sütött a nap. Villach kis város, helyes belvárossal, régi épületekkel, a Dráva szeli ketté. Nagyon jól esett a partján egy csapolt sör a nyugágyban, egy szál pólóban. Egyáltalán nem éreztük, hogy március közepe és 8 fok van, a városban néhány helyen a megmaradt hókupacok mutatják, hogy nemrég igen csak tél volt.

A várost magas hegyek veszik körül, olyan a kilátás, mint egy képeslapon, a hegyeken még megmaradt a hósapka. Az egyik oldal Szlovénia, Triglav és társai, a másik oldal hazai pálya.

A Sparban beszereztük a helyi sörkülönlegességet, a Villachert, és néhány osztrák társát, illetve a burgenlandi rosét.

Vacsora egy helyi vendéglőben, igazi Wiener schnitzel hagyományos osztrák krumpli salátával. Finom volt, rég ki akartuk próbálni.

A szomszédos utcában rock kocsma, jelen cikk itt íródik egy csapolt Villacher társaságában. Holnap maradunk még itt Villachban, felfedezzük a környéket, esős idő esetén a termál fürdőt!

Villach 2. nap

Annak ellenére, hogy esőt jósoltak mára, szerencsére tévedtek és csak felhős volt az ég…így reggelről nekiindultunk Villach környékének a felfedezésére.
Első úti célunk a kb. 30 km -re lévő Millstatti-tó, illetve a tó mellett lévő 2100 méter magas hegy.
Az úton odafelé több kis tóba is belebotlottunk, a falvakban meg rengeteg traffipaxba, itt nem viccelnek a 30-as táblákkal. Mosolyogtam is, az új fogam bizonyára jól mutatna a célfotón. 🙂
Megtaláltuk a felvonót, rögtön elsőre, de nagy csalódás volt, hogy csak 1700 méterig megy fel, így kerestük a másikat. Furcsa volt, mert a hely igen kihalt volt, aminek meg is volt az oka, csak nyáron lehet a csúcsra felmenni.
Így visszatértünk a tegnapi színhelyre, az Ossiacher-tóhoz, és felhős ég ide vagy oda, felmentünk az 1911 méter magas Gerlitzen csúcsra. Egy kabinos és egy beülős felvonóval kellett menni, fent esett a hó, rengetegen síeltek.

Hohohóó

Dobbiaco egy kis falu Adige tartományban, 1200 méteren a tengerszint felett,  2600 lakossal, télen-nyáron vonzza a turistákat. Építészete: tipikus alpesi házak, sok fa-anyag felhasználásával. Itt töltünk 3 éjszakát, a csodás 2-3000 méter magas hegycsúcsok között megbúvó kis falucskában.

Ma a környéken kirándultunk. A reggeli betevő falatok után kocsiba ültünk és elmentünk a közeli Braies-tóhoz. A netes képek csodás tavat ígértek magas hegyekkel körbevéve. A parkolásért rögtön le is vettek 4 EUR-al, a tó meg totál be volt fagyva, hóval a tetején. Síelők mentek rajta keresztül. Így a látvány elmaradt, nyáron vissza kell jönni….

Ezek után a kocsit a szálláson hagyva, gyalog indultunk útnak, megkeresni a Dráva forrását, mely Dobbiaco egyik nevezetessége.

Kb. 3-4 km-re tettük a távolságot, mivel a hó 90 cm mély, így a sífutó útvonalon próbáltuk megközelíteni a célt. Azon kívül, hogy a környék tele van lesikló pályákkal, felvonókkal és hüttékkel, a környékbeli szervezők gondoltak más sportágak képviselőire is, gondolunk itt a sífutókra, akiknek több 10 km pálya van profin kiépítve, mely a hegyek között kanyarog; de a Mariborig tartó 366 km bicikliút burkolatáról is le van tolva a hó!! Kissé felhős időben tettük meg az utat, mely nagyon felhőssé alakult. A forrást megtaláltuk és egy fröccs és sör kíséretében ezt meg is örökítettük. Mivel már hosszabb lett volna visszafordulni, mint az út a következő faluig (St. Candido), így bevállaltuk a 6,5 km-es túrát.
Nem csak a sípályák profin szervezettek, de a közlekedés is a síelőknek és kirándulóknak, mert kaptunk a szállásadónktól egy kártyát, ami 7 napig érvényes, és Dél-Tirolban busszal és vonattal ingyen közlekedhetünk. Így visszafelé felszálltunk a kedvenc kis színes vonatunkra, ami 4 perc alatt hazaröpített minket. Mi ezt az utat 2 óra alatt tettük meg hóban. 🙂

Rövid technikai pihenő után a következő programpont jött, ha már van ez a kártyánk, használjuk ki, menjünk el busszal a 3 cimbi csúcs kilátójához. A neve Tre Cime…mi ezt csak 3  Cimbinek fordítottuk. 🙂 Busz indult időben, 3. megállónál kellett leszállni, meg is nyomtuk a stop jelzést, a busz ki is tett az ismeretlen vadonban, kilátó sehol.

Gyors térkép olvasás, és feleszméltünk, hogy még kb 4 km -re vagyunk. Első gondolat az volt, hogy stoppoljunk. TB ki is állt, és az első kocsi (2 rendkívül csinos hölgy) azonnal meg is állt, de amikor meglátták, hogy 2-en vagyunk, mondták, hogy csak TB mehet, nincs több hely. De az én hős lovagom nem hagyott ott a semmi közepén, a zord hegyek lábánál, a jetik között, így stoppolt tovább…persze senki nem állt meg. 10 autót kivártunk, és irány vissza gyalog a Dobbiaco tó felé, mert a visszafelé tartó buszt sem értük volna el. Így várhattunk volna még plusz 2 órát. Ismét úton voltunk a hóban, 3,5 km-t tettünk meg a sífutó pályán. Már gyakorlottak vagyunk, sőt, kedvünk is lenne kipróbálni a sífutást. A buszt szerencsésen megcsíptük, mely visszahozott minket Dobbiaco-ba.
Mivel a 3 cimbit már csak azért is meg akartuk nézni, így kocsiba ültünk és a 2 cimbi elment megcsinálni a fotót a 3 cimbiről.
Mivel a 10 km -s napi túra igencsak kifárasztott minket, az estét a helyi olasz kocsmában folytattuk, ellenőrizni kellett, hogy a Campari tényleg olyan keserű -e, mint amire emlékszünk, és hogy mennyi aperolt tesznek itt a Spritzbe. A söröskupak gyűjteményünk is egy újabb taggal bővült, TB egy újabb különleges olasz sört kóstolhatott, az utolsó üveggel ráadásul, a neve Oden Birra. Pont a Róma meccs ment a TV-ben, néhány helyi olasz társaságában mi is a Rómának szurkoltunk, szerencsére győzelem!
Este a vacsi a nemzetközi osztrák és olasz hangulat jegyében telt. Sült fehér és egyéb kolbász, bécsi mustár, saláta, olasz rosé frizzante és olasz sörök.
Holnap 3244! 🙂

A Dolomitok – egy 100%-os nap!

Kelés reggel fél 8kor, feltéptük a redőnyt, a beígért pucsító napsütés helyett nagy benga felhők ültek az égen, szürkeségbe borítva a tájat. Az előző napi előrejelzést átismételve nem igazán erre vágytunk. De mire indultunk már valami alakulóban volt, lásd a két vidám utazó fotóját. 🙂
Első állomás Cortina d’ampezzo volt, mely kisvárosból indult a felvonó a Tofana csúcsra, 3244m! A felvonó télen csak 2170m-ig jár, de ott magasodott előttünk! A bárban gyorsan kértünk egy aperol spritzet és egy sört, szerencsére volt végre Dolomiti!! Ültünk a napon, kb 1 fok volt, de mégis elég volt a pulóver, élveztük az olasz hegyi napsütést! Ugyan nem kentem be az orrom, de szerencsére nem égett le, pedig közel volt a naphoz! A bárban a kedvenc számom szólt, Max Gazzé, mi kell ennél szebb és jobb?! Ilyenkor érzi azt az ember, hogy ez az igazi Itália!!!Két nappal ezelőtt feltettünk pár képet  arról a helyről, ami a Dolomitok jelképe, bár sajnos akkor igazán felhős és borús időben voltunk ott, azaz egy rakás szar lett az összes fotó. (Kivétel a narancssárga varázsszemüveges) 🙂
Megközelítésnek kiválasztottunk egy igazán rövid utat a térkép szerint. Hegyre fel, hegyről le, Passo Falezergo közelében már 2155 méteren autókáztunk….mindaddig, amíg a gyönyörűen letakarított, hómentes út végén egy hófalba ütköztünk, azaz télre lezárva, menjetek a p…ba, de erre ne! 🙂 Hirdette a képen is látható tábla. Szívás, ezt így hívják, vagy szopacs, és egy 180 fokos forduló, + 1 óra utazás következett. De úti célunk minden erőfeszítést, pénzt és időt megért, mert a kedvenc dolomiti szikláinkat verőfényes napsütésben találtuk. Gyors vicces és nem vicces fotózás után uzsi után néztünk, meglátogattuk a képeken látható templomot, majd vissza a tetőre és vártuk a naplementét, hogy vörösen megvilágítsa a sziklákat. (Gruppo delle Odle, legmagasabb csúcsa a Sass Rigais, 3025m.)  A képek magukért beszélnek. Csodás!
Az estét egy (Zu) Hans nevű pizzériában zártuk, két igazi pizzával!

Utolsó nap és hazautazás

Eljött ez a nap is, reggeli, pakolás és hazautazás.
Hogy ne teljen az út unalmasan, beiktattunk egy – két programot, megnéztük Ausztriában a mautendorfi várat, persze pont szakadt a hó, mire odaértünk, így sok minden nem látszott a környező hegyekből, hiába másztunk fel a 44 méteres toronyba. Murau városkába mentünk még be, rögtön a Murau sörfőzde mellett haladtunk el, meg is örökítettük. Az ebéd Kapfenbergbe volt, némi nosztalgia miatt, 5 éve voltunk utoljára ott, a várat néztük meg akkor. Ott is esett a hó, így a várhoz már nem mentünk fel.
Csodás 6 napot töltöttünk el a Dolomitokban, nyári időszakban biztos, hogy visszatérünk! Mi az ami nem tetszett? (mert volt azért ilyen is 🙂 )
– a német nyelv….nem tudom megszokni!Hiába voltunk Olaszországban, mivel osztrák terület, a legtöbb helyen németül szóltak hozzánk, amiből én sajnos semmit nem értek, TB egész ügyes. Viszont mind a ketten imádjuk az olasz nyelvet, szeretnénk is megtanulni, és amikor Olaszországba megyünk, nagyon fontos, hogy új szavakat és ragozást is tanuljunk, gyakoroljuk a nyelvet, ez most sajnos kimaradt.
– Ausztriában a kocsmákban, pubokban lehet dohányozni! Ezt nem is értjük….Csehországban lehetett, Görögben is…de Ausztriában?? Meglepő volt. Így sok időt nem is töltöttünk ilyen helyeken.Ami tetszett, és a fenti két dolgot már el is felejtjük, ha a felejthetetlen élményekre gondolunk:
– a szállás mind a kétszer nagyon jó választás volt!
– Villachban a fürdő: profin szervezett, mind a parkolást tekintve, mind a beléptető rendszert, az öltözőszekrényeket… kaptunk egy vízálló órát, ezzel lehetett nyitni és csukni a szekrényünket, ezzel tudtunk az étteremben, bárban vásárolni, vagy ha valamilyen fizetős szolgáltatást vettünk volna igénybe, mint masszázs, vagy szolárium. Mindenből volt elég, parkolóból, szekrényből, zuhanyzókból, és masszázs ágyakból a medencékben. Sehol nem kellett várakozni.A medencéknél mindig az a rész volt színes fénnyel megvilágítva, ahol a masszázs következett. A csúszdák is jópofák voltak.
– legszebb napunk az utolsó előtti volt, amikor 2000 méter fölött autókáztunk az 1m magas hófalak között, ragyogó napsütésben, körben 3000 m magas sziklás hegyek, lenyűgöző látvány! Val di Funes, a képeslap pedig megunhatatlan. Ott álltunk a csendben, gyönyörködtünk a tájban, szavakkal ezt nem lehet kifejezni!Első olyan utunk volt, ahol télből a még nagyobb télbe mentünk. Habár nem síelünk, de értjük, hogy miért imádják a téli tájat a síelők.
Nyáron még jobb lesz! 🙂