Under the „Amalfi” sun – Napsütötte Amalfi (2018.)

Ismerős lehet a cím, egy amerikai mozifilmtől kölcsönöztem, csak ott Toszkána szerepelt Amalfi helyett. Hősnőnk, a San Francisco-i írónő – Frances – egy olasz / toszkán körút során beleszeret egy ódon, romantikus villába, melyet hirtelen ötlettől vezérelve megvásárol, felújít, itt kezdi újra az életét amerikai csalódások után. A táj csodálatos, az emberek kedvesek, az olasz kis város szűk utcái, szökőkútjai adottak egy romantikus film kiváló forgatási helyszínéhez. De hogyan kapcsolódik mindez az Amalfi parthoz? Frances egy rövid időre a szerelmet is megleli Olaszországban, egy igazi olasz sármőrrel találkozik, Marcelloval, aki az Amalfi part talán legszebb kisvárosában Positanoban lakik, így rövid időre bepillanthatunk Dél-Olaszországba is, a film itt játszódó jelenetében éppen a parton tartanak egy családi ebédet, a gyerekek óriás adag fagyit esznek, a felnőttek házi limoncellót isznak. Ekkor szerettem bele – na nem az olasz sármőrbe, hiszen nekem sokkal sármosabb kísérőm van az útra, aki már lassan 8 éve elrabolta a szívemet – hanem a tájba, a sziklába vagy sziklára épített kis mesebeli falvakba, a buja zöld növényzetbe és a háttérben meghúzódó azúrkék tengerbe. Ez az Amalfi part, Olaszország egyik leglátogatottabb helye, ezen a szakaszon húzódik a világ egyik legszebb autóútja, 72 kilométeren keresztül a meredek sziklás parton. Keskeny utak cikk-cakkoznak fel és le a lenyűgöző, függőleges tájképen, szemet gyönyörködtető kilátást biztosítva a tengerre, miközben apró, napsütötte terek csábítanak, hogy gyönyörködjünk még az elragadó látványban egy friss, jéghideg limoncello vagy aperol spritz szürcsölése közben. A környéken rengeteg a látnivaló, hiszen itt van Pompei a romváros, a Vezúv, a még ma is gyakran pöfékelő vulkán, Nápoly szűk utcái és a magasban kiteregetett ruhák is fotózásra csábítanak a városban, nem beszélve Capri varázslatos szigetéről. 4 egész napunk lesz és 2 fél, reméljük minden programot be tudunk sűríteni, mert a látnivalók száma végtelen. Külön örülök, hogy tavasszal megyünk, amikor az Amalfi part virágba borul és az idő kellemes a kirándulásokhoz, túrázáshoz.

Megérkeztünk Nápolyba, irány a fő pályaudvar, de mindenekelőtt egy bolt, mert az időjárás arra csábított, hogy igyunk egy jéghideg Morettit. Meglepődtünk, hogy a pintes Moretti 1,5 eur, hiszen Milánóban a 3 dekás kerül 4-be. Felszálltunk az NKV-re, azaz nápolyi bkv, ami elrepített minket a 6 napos bázisunkra, Castellamare di Stabia-ba. Meglepően az itteni HÉV 100-al megy, gyorsan ideértünk a célállomásra. Szállásadónk Marcella (az Alpesi Őrjárat c. Sorozatból), egy nagyon csinos olasz csaj, minden hasznos infóval ellátott minket. A szállásunk egy régi épület 4. emeletén található, óriási lépcsősorral…megszámoltam, 101 lépcső…. (Depeche Mode híres koncertkörútjával megegyező számú, könnyű volt megjegyzeni). Két hálószoba és fürdő lent, fent egy tipikus olasz konyha és egy hatalmas terasz, ami a tengerre néz, csodás!!
A város is klassz, szuper a parti sétány, tipikus dél – olasz házak, kiteregetett ruhák, zöld mediterrán bozót illat. Szuper itt!!
Ittunk aperolt és sört, hoztak hozzá pizzát, ropogtatni valót, kis szendvicseket, kész vacsora. 🙂
Megkóstoltuk a helyi pizzát, másabb mint az északi, de nagyon finom. A széle vastagabb, a közepe vékony, a paradicsomot nem sajnálták róla, sem a sajtot!
Holnaptól nagy túrákra készülünk a környéken!

Es jöjjön Tsampi óceán átszelő hajója, melyet TC választott az útra :

… a nagyobb az…

Kék szalag – Nastro Azzuro

A reggelt rögtön egy laza futással kezdtük, mert kerestük a buszmegállót, ahonnan a buszunk indult volna Bomeranoba… De dél-olasz szokás szerint a busz az jön, csak nem tudni mikor. Feladtuk a várakozást, beruháztunk egy taxira. Az öreg ámokfutó módjára 20 km/h-val bevette a hegyet és a kanyarokat, meg is érkeztünk a mai túránk kiindulási pontjához, ugyanis ma az Istenek útját akartuk megtenni. A legenda szerint az Istenek régen ezen az ösvényen jártak le csajozni a tengerpartra a szirénekhez Positanoba. A turista infós csaj viszont elkeserített minket, mivel a fél túraút le volt zárva sziklaomlás miatt. De azért minden turista útnak indult, hogy megtekintse a panoráma szakaszt…. A gond csak az volt, hogy az egész hegy ködbe burkolózott. Így elképzeltük alattunk a szép azúrkék tengert, de csak a szürke ködöt láttuk, a táj szürreális képet mutatott. Orosz barátaink persze nem tudták az infót, ők mentek előre, mint az oroszok, mi csináltunk egy bal kanyart és ezer meg egy kövekből készült lépcsőn leereszkedtünk Praianoba. Kb. 600 métert ereszkedtünk a lépcsőkön, ez olyan 1500 nem szabványméretű lépcsőt jelent, a lábunk még most este is remeg.
Busszal mentünk át Positanoba, ami az Amalfi part egyik gyöngyszeme. Persze ez sem volt olyan egyszerű, mert az út nagyon szűk, külön forgalom irányítók vannak pingpong ütőkkel, hogy a két nagy busz nehogy ott találkozzon, ahol nem kéne…. Megszámoltuk, 10 autóból itt 11 meg van karcolva, ütve….de nem rohannak a karosszériáshoz, jól van az úgy…inkább már az a ciki, ha nincs megkarcolva a kocsi. 🙂
Positano egyszerűen csoda szép, sziklára épült házak, buganvilla, tenger…. és rengeteg turista, főleg amerikaiak, japánok természetesen, franciák, németek, egy két magyar szót is hallottunk. Megkerestük a filmbeli jelenet helyszínét is a Hotel Californiat, fotózkodtunk. 🙂
Ebédre a positanoi streetfood legjavát sikerült elfogyasztani, sült tintahalat és polipot, helyi apróhalat, szardínia nélkül. 🙂
TC pedig egy helyi specialitást evett, pizzatészta megtöltve helyi igazi bivaly mozzarellával, csípős szalámival, és az egész batyu olajban volt kisütve, mégsem volt olajos.
A kaja rendelését TC-re hagytam, én gyorsan kiültem a teraszra helyet foglalni. TC jön nagy örömmel, hogy kész a kaja rendelés, a számunk a 31-es. Nézem a bizonylatot, csak a két kaja van rajta, sehol egy sör….kettő meg pláne…. Kérdezem, hogy a sört elfelejtetted?? Ilyen öreg már, pont ő, a sörimádó, hogy ezt elfelejti?? Majd egy kislány kijött a teraszra két gyönyörűen csapolt Nastro Azzuro -al, én meg csak mondtam neki, hogy Grazie ez jó lesz nekünk… és tényleg elénk tette le, abban a pillanatban minden haragom elszállt és óriási büszkeség töltött el, hogy mégsem olyan öreg, az észjárása jobb, mint a fiataloké!!!
A mai nap baromira elfáradtunk, tizenx km-t gyalogoltunk, így vacsi olasz szalámik, sajtok és frizzante a teraszon, mert már nem esett jó lemászni és fel a 101 lépcsőn.

„Campi” Caprin

Reggel elértük a 8.25-os kompot Capri szigetére. A hajó némi ügyetlenkedés után elindult, de szerencsésen odaértünk. Mivel a reggeli elmaradt, így gyorsan beültünk egy szimpatikus reggeliző helyre, isteni cappuccino, panini és canello siciliana, illetve 2 moretti volt a reggeli menü. Kellett az energia, hiszen több km séta várt ránk ismét… A sziget egyáltalán nem lapos, hanem nagyon is hegyes, fel és le, lépcső és lépcső….. a tegnapi napra jól rákontráztunk. Minden izmunk és lépés fáj estére. Először a kilátó ponthoz sétáltunk, a képek önmagukért beszélnek. Már nagyon izzadtunk, de sehol semmi, még a citromos limonádé bódé is zárva volt. Visszafelé láttuk, hogy nyitva van, sőt hallottuk, mert a néni elég hangosan dalolászott… TC gondolta, megvicceli, és elkezdte énekelni az O sole miot, majd viccből kért két sört. A néni mindenáron valami kenyeret akart adni, de aztán előkapott 2 jéghideg kis Peronit. Még két sor O sole mio után megelégedetten távoztunk. Utána az Arco Naturale következett, azaz újabb lépcsők, emelkedők… majd egy csodás lyukas szikla, mint egy diadalív. Ezután lesétáltunk a kikötőbe… és fogtunk egy taxit, ami átvitt Anacapri -ra, azaz ellen Caprira. A taxik itt nagyon viccesek, félbevágott autók, a hátsó ülés fölött anyag tetővel, olyan romantikus kupék. Ezzel repültünk következő állomásunkra, a Villa St Michelhez. A villa kertje gyönyörű, szebbnél szebb növények, a kilátás káprázatos!
Ezután jött a nap fénypontja, a fürdés a Tirrén-tengerben. A part kavicsos, a víz isteni és kristálytiszta, öröm volt megmártózni az izzasztó nap vége felé.
A napot Nápolyban akartuk zárni, gondoltuk oda megyünk vissza a komppal, de már csak a 6 utáni kompokra voltak jegyek, így gyors döntés után, a sorrentoi 16.20-as kompra vettünk jegyet. Az indulásig 5 perc volt, a dokk persze az utolsó volt, így miután átverekedtük magunkat egy japán csoporton, futottunk a kompig, egy laza levezető futás, némi sprintekkel. Már meg sem kottyant. 🙂 Utolsóként szálltunk fel és már indultunk is Sorrento felé. A város egy nagy sziklára épült, mivel mi a tengerszintre érkeztünk, a kb. 100 métert lépcsőkön kellett ismét megmásznunk. Sétáltunk egy kicsit, majd mivel vacsora idő volt, beültünk egy nagyon szép helyre vacsizni. Risottot ettünk, rákos citromosat és rákos paradicsomos füstölt sajtosat. Életünkben nem ettünk még ilyen finom risottot. Tökéletesen krémes, fűszeres, ízletes volt.
Aztán jött a meglepi, TC egy cukrászdába vitt el, ahol a Tiramisu tortámon ismét a 29-es szám volt gyertyából, és 5 olasz pincér énekelte TC-vel a happy birthday to you -t. Örök élmény marad!!!

Pompeii és a Vezúv

Nem is tudom, hogy a maratonra készülünk, vagy valami teljesítmény túrára, de ez a nap még erősebb volt gyaloglás szempontjából, mint az előző kettő….és már fáradt izmokkal, izomlázzal indultunk neki.

Reggel a teraszon eszegettünk, beszélgettünk, nem akartunk sietni, élveztük a reggeli friss levegőt, a kilátást a teraszról, épp valami regatta verseny is volt a tengeren, amikor eszünkbe jutott, hogy meg kéne nézni, hogy mikor megy a HÉV Pompeii felé, persze nem izgultam, mert fél óránként megy. Majd meglepődtem, hogy 15 perc múlva megy a következő, aztán egy óráig semmi. Még össze sem voltunk pakolva, így turbó pakolás, és futás a HÉV-hez. A vonat normál tempóban olyan 7-8 perc sétára van tőlünk, na nekünk nem volt ennyi időnk. De elértük! Már kezdem megszokni, hogy itt mindig futva közlekedünk. 🙂

Pompeiibe rengeteg turista megy, így minden nagyon jól szervezett, befizettünk egy idegenvezetéses túrára, mert Pompeii területe óriási, nem akartunk órákig bolyongani, illetve a története is nagyon érdekes volt. A 2 órás túra alatt végigmentünk a főbb pontokon,  volt itt színház, kicsi és nagy, fő tér, nemesi házak, sőt, még fürdő és piros lámpás ház is volt. A Római Birodalom egyik leggazdagabb városa volt, görögök és etruszkok alapították, időszámításunk előtt 80-ban hódoltak be a Római Birodalomnak. A vulkán 79. augusztus 24-én tört ki, a Vezúv kráterét évezredekig elzáró lávadugó váratlanul, iszonyú erővel dobódott ki. A tűzhányó kilométernyi magasságba lövellte a kőtörmeléket, és fülsiketítő égzengés kíséretében felrobbant a hegy csúcsa. Az eget elsötétítette a vulkáni hamuból képződött sötét felhő, amely azután három napig gomolygott a katasztrófa színhelye fölött. Pompeiit 7–8 méter vastag hamuréteg fedte be, végzetét nem a láva okozta, hanem a vulkánból kivetett hamu és lapilli, amik vastag rétegben rakódtak le a városban, teljesen betemetve azt. 1592-ben bukkantak rá az első romokra és az ásatásokat 1748-ban kezdték meg.

Miután sétáltunk 2 órát a romok között a tűző napsütésben, úgy gondoltuk, hogy nézzük meg honnan jött ide a hamu és lapilli, azaz menjünk fel a vulkán kráteréhez. Helyi járat busz vitt fel a kráter aljához, onnan jöhetett ismét a gyaloglás. Az időjárás kicsit segített, mert pont beborult az ég, de így sem volt könnyű megtenni felfelé a 2km-t kb. 15%-os emelkedőn. A talaj hamu, salak, kavics, kicsit puha, nehéz benne a járás, pedig túracipő volt rajtunk. Több embert is láttunk flip-flop papucsban mászni, sőt volt aki magassarkúban jött. No comment. Viszont mikor felértünk a kráterhez, a nap kisütött, szépen megvilágította a krátert. Ilyet még soha nem láttunk, nagyon érdekes látvány volt az óriás lyuk a hegy közepén, gázok, gőzök még mindig szabadulnak fel belőle, itt-ott füstölt. Talán ez volt az egyik legérdekesebb látnivaló a túránkon.

A jegypénztártól buszok visznek vissza Pompeiibe, de a busz csak 50 perc múlva indult, gondoltuk menjünk gyalog le. Nem teljesen gondoltuk ezt át jól, mivel a „lent” az igen sok km-re volt, így egy km megtétele után elértük az autó parkolót, ahol taxik is álltak. Megkérdeztük, hogy mennyiért visz le minket az állomásra, azt mondta 30 EUR. De így is várni kell 5-ig….na ne!! Sok autó indult le a hegyről, jött egy fiatal pár egy Yarissal, TC megkérdezte őket, hogy elvisznek e az állomásra, nagyon szívesen megtették. Jól beszéltek angolul, javasoltak még egy csomó programot a környéken. Így pont elértünk egy vonatot Nápolyba, mert az volt a cél, hogy Nápolyt is megnézzük még naplemente előtt, és esetleg ott töltjük az estét.

Nápoly elég nagy csalódás volt, szeretjük a rendezetlen, nyüzsgő nagyvárosokat, de ez valahogy mégsem lett a szívünk csücske. Rendkívül koszos, szemét szemét hátán. Állítólag minden reggelre ezt eltakarítják….de hány ember kell ehhez? Több ezer? Illetve egyfajta büdös szag is volt a városban, így némi gyaloglás után úgy döntöttünk, hogy együnk egy igazi nápolyi pizzát, hiszen ezért jöttünk ide, aztán húzzunk vissza a mi kis szuper teraszunkra. Sikerült is egy elég jó helyre beülni, „Presidente” volt a hely neve, nem véletlen, mert nagyon sok híres ember evett már itt, közöttük Bill Clinton is. A pizza rendkívül vékony tésztás és nagyon finom volt! Így Nápoly is kipipálva, gondolkoztunk, szilveszterre visszamegyünk csak Nápolyba, de erről lemondtunk. A házak nagyon romosak, nincsenek felújítva, a közbiztonságot sem éreztük teljesen jónak, habár sok a rendőr és a katona, aki vigyázza a rendet.

Amalfi 

A mai napon egy olyan programot iktattunk be, amire már nagyon régóta vágyom, végig „autózni” az Amalfi parton, mivel ez a világ egyik legszebb autóútja. Autó helyett viszont busszal mentünk, ami Sorrento-ból indult Positanon keresztül Amalfiba. Az utak nagyon keskenyek, aki itt tud vezetni, az már mindenhol tud. Sokszor előfordul, hogy két busz találkozik egy szűk kanyarban, olyankor dudálás, tolatgatás, centizés következik. Izgalmas. A menetrend szerint az út másfél óra, de emiatt a nehéz forgalmi helyzet miatt 2 óra lett belőle. Amalfi hangulatát meghatározza csodálatos természeti környezete, a város szűk, kanyargós, meredek utcái, a sziklák és a fehér sziklafalak, valamint a buja déli növényzet, illetve az is, hogy az 1315 méter magas Monte Cerreto lábánál fekszik. Citrom szappant, csempéket és limoncellót áruló boltok szegélyezik a festői, macskaköves sikátorokat, és napsütötte terek csalogatják a járókelőket a kávézókba, fagyizókba, pizzériákba. Egy – két órát töltöttünk itt el, komppal akartunk Sorrentoba visszamenni, de komp menetrend ide vagy oda, ez itt nem számít, a kinézett 3 órás komp kimaradt. Maradt a busz, kanyargós utak és dedalon visszafelé is.

Sorrentoban strandolni akartunk a már 2 nappal ezelőtt lefotózott érdekes mólós városi strandon, de az idő beborult, így ugyan lementünk a strandra inni egy aperolt, de a fürdés sajnos elmaradt. Vonattal mentünk vissza a szállásunkra, és megnéztük a teraszról az utolsó naplementét.

A görög torony 

Utolsó napunk is elérkezett sajnos, jó lett volna még egy két napot pihenni a tengerparton valahol, vagy éppen tovább utazni pl. Sziciliába, de ez nem így lett. 🙂

Mivel a repcsi csak 3-kor indult, így beterveztünk még egy kis városkát, Torre del Greco-t, ami a szállásunk Castellamare és Nápoly között van félúton, pont szemben Capri szigetével. Nevét egy őrtoronyról kapta, mely a város közepén áll, régen fontos szerepe volt a Caprival való kapcsolattartásban. A város az idők folyamán többször elpusztult teljesen a Vezúv kitörései miatt, majd újjá lett építve. Helyes kis városka, régi házakkal, épp egy nagy piac volt, amikor ott jártunk. A kikötője halász kikötő, sok kis csónakkal, sürgő-forgó halászokkal. A házak nagy része fel van újítva, a ruhák ugyanúgy kiteregetve, mint Nápolyban, de nem volt olyan szemetes. Szóval tetszett!

A legek: 

Azt már írtuk, hogy Nápoly nem tetszett…nem értem miért kell eldobálni egy nap több mázsa szemetet, azért, hogy éjszaka több ezer ember ezt összeszedje….

A legjobbak:

Positano, csodás városka, hangulatos, gyönyörű helyen fekszik! Szeretnénk még egyszer megcsinálni az Istenek Ösvény túrát, olyan időben, amikor látszódik a tenger is, nincs felhő

Capri: az olasz Santorini, luxus, nagyon szép kilátóhelyek

Programnak a Vezúv tetszett a legjobban, azt hittem csak felmegyünk egy hegyre egy szürke hamus hegyi ösvényen, aztán majd lenézünk a hegyről és lent lesz Nápoly…ez egy dolog, mert így van, de a kráter az valami félelmetesen lenyűgöző és óriási!

…és a nagy kedvencünk Sorrento: pedig csak véletlen keveredtünk oda, mert útleírásokban azt olvastam, hogy nincs ott semmi látnivaló. Pedig klassz, ahogy a sziklafal a város alá zuhan, helyes kis sétáló utca, szépen felújított, de mégis dél-olaszos házak, a hangulata magával ragadó. Ha egyszer visszatérünk, akkor ez lesz a kiinduló pontja a túráinknak, de még arról is szó lehet, hogy egy szilvesztert is itt töltünk! 🙂